Álljon ki velünk az emberi jogokért úgy, hogy részt vesz az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75. évfordulója alkalmából szervezett kampányunkban.
Van Önhöz egy kérdésünk:
Ezután mondja el nekünk, hogyan kapcsolódik ez a helyszín az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának egyik cikkéhez.
Szeretnénk, ha elgondolkodna az Ön számára fontos emberi jogokon. Kapcsolja össze az emberi jogot egy adott hellyel és meséljen róla nekünk.
A kampányunkban fényképpel vagy videóval vehet részt, amelyet az adott helyről kell készítenie (akár úgy, hogy szerepel a felvételen vagy anélkül), majd közzétennie a saját közösségi oldalain, de akár elküldheti nekünk is a unis.vienna@un.org címre, pár szóval bemutatva, hogy miért fontos Önnek az a hely.
Írhat egy verset, történetet vagy készíthet egy olyan alkotást is, amely a helyhez és a kapcsolódó emberi joghoz való kötődését mutatja be. Nyugodtan használja fel a kampány oldalán megjelölt eszközöket.
Ne felejtse el használni a fő hashtagünket, a #Standup4HumanRights-ot, és jelölje meg a @UN_Vienna (Twitter), @unitednationsvienna (Instagram) vagy @UNVienna (Facebook) oldalát, és ossza meg a kampányt barátaival és családjával.
Néhány beküldött felvételt kiválasztunk és feltesszük az emberi jogi térképünkre.
Arra bátorítjuk, hogy legyen kreatív és válasszon olyan helyet, amely személyes jelentőséggel bír az Ön számára, egy intézményt, egy történelmi jelentőségű* helyet, vagy egy olyan helyet, amely az Ön számára különösen fontos az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának valamelyik cikke szempontjából.
Tudjon meg többet az emberi jogokról: [angol | német | magyar | szlovák | szlovén]
Töltse le az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát:
[angol | német | magyar | szlovák | szlovén]
*kérjük, adjon meg egy forrást vagy rövid háttérinformációt a történelmi eseményről