UNIS/SGSM/108
3 április 2008

Az ENSZ főtitkárának álláspontja a londoni 20-ak (G20) csúcstalálkozójának eredményeiről.

Bécs, 2009 április 3. (ENSZ Információs Iroda) - A londoni csúcstalálkozóra azzal az alapvető mondanivalóval érkeztem, hogy a gazdasági válság a világ számos pontján lassanként az emberiség fejlődését és biztonságát veszélyeztető válsággá alakul. Továbbá azzal, hogy a fejlődő országoknak legalább 1000 milliárd dolláros támogatásra lesz szükségük.

Nagy örömömre szolgál, hogy a G20 vezetői elkötelezték magukat egy 1100 milliárd dolláros csomag mellett, ugyanakkor nagyon fontos, hogy ebből a fejlődő országok valóban megkapják a nekik szánt részt.

A G20 vezetői megerősítették korábbi kötelezettségvállalásaikat arra vonatkozóan, hogy növeljék a támogatásokat, és segítsenek elérni az országoknak a Milleniumi Fejlesztési Célokat.

Ez azt jelenti, hogy a következő két évben ehhez legalább 300 milliárd dolláros támogatást ígérnek. Ez a legszegényebb országok számára életbevágó lesz, a világ figyelemmel fogja kísérni az eseményeket.

Azon kívül, hogy további jelentős erőforrásokat biztosítanak a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és a Világbanknak, a G20 résztvevői arra is megkérték az ENSZ szervezeteit, hogy kövessék figyelemmel a jelenlegi és jövőbeli válságoknak a szegény és veszélyeztetett népekre gyakorolt hatását, hogy szükség esetén cselekedhessenek.

Üdvözlöm a G20 vezetőinek elkötelezettségét a protekcionizmussal szembeni ellenállásra és a teljesítmények megfigyelésének szükségességére vonatkozóan.

Továbbá nagy örömömre szolgált, hogy a G20 vezetői felismerték: a gazdasági válság, az élelmezésbiztonság, és a klímaváltozás kezelése elválaszthatatlanul összekapcsolódik.

Ebben a tekintetben a G20 vezetői megígérték, hogy erőforrásokat biztosítanak a hosszú távú élelmezésbiztonság védelmére és fejlesztésére. És kinyilvánították elkötelezettségüket a tekinteben, hogy a visszafordíthatatlan klímaváltozás veszélyére reagálnak.

Ami még ennél is fontosabb: elkötelezték magukat, hogy az idei évben Koppenhágában az ENSZ által megrendezésre kerülő klímaváltozással foglalkozó konferencián valamilyen megállapodásra jutnak.

* *** *