Csak információs célokra - nem hivatalos dokumentum

UNIS/INF/461
2012. október 2.

Változatlanul továbbított üzenet:

Magyarország: ENSZ jogi szakértő vizsgálja a mérgező hulladékok nem megfelelő kezelésének és megsemmisítésének hatásait

GENF/BUDAPEST/BÉCS, október 2. (ENSZ Emberi Jogi Főbiztosság Irodája) - Calin Georgescu, az ENSZ különmegbízottja 2012. október 4. és 11. között látogatást tesz Magyarországon azzal a céllal, hogy értékelje milyen emberi jogi hatásai vannak a környezetvédelmi szempontból helytelenül kezelt ill. megsemmisített veszélyes hulladékoknak és anyagoknak.

"Megvizsgálom a vegyi anyagok és hulladékok kezelésének akadályait politikai és jogi keretekben, olyan alternatívákat keresek, amelyek védelmet nyújtanak az emberek számára a veszélyes anyagokkal szemben" - mondta Mr. Georgescu, aki vizsgálni fogja a több száz embert,köztük az ajkai timföldgyár területén 2010-ben történt vörösiszap katasztrófahelyi lakosokat, munkásokat és mentő egységeket is érintő, következményeit, valamint a katasztrófát követően a kormány által a helyreállításra és kárcsökkentésre tett erőfeszítéseket.

Ez lesz az első alkalom, hogy Magyarországon a veszélyes hulladékok és anyagok nem megfelelő környezetvédelmi kezelésének emberi jogi hatásait vizsgálja egy, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által megbízott független szakértő

A különmegbízott megkeresi vizsgálja a környezeti helyreállítás bevált gyakorlatait és kihívásait, valamint az ipari katasztrófák áldozatai számára megfelelő jóvátétel formáit és azokat az intézkedéseket, amelyek csökkentik ill. megszüntetik a szennyező iparágak által a munkavállalókra és közösségekre leselkedő fenyegetéseket.

Nyolc napos missziója során a szakértő számos érdekelt féllel tárgyal, köztük a kormány és a civil társadalom képviselőivel. A független szakértő meglátogatja az érintett Ajka környéki közösségeket, különös tekintettel Kolontárra és Devecserre.

Mr. Georgescu tapasztalatait és ajánlásait sajtótájékoztató keretében fogja megosztani a médiával 2012. október 11-én, csütörtökön az Andrássy Hotelban.

A látogatása során szerzett információk alapján a külön megbízott jelentést készít, amelyben következtetéseket és ajánlásokat fogalmaz meg. A jelentést 2013 szeptemberében nyújtja be az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

***

Calin Georgescu-t, a bukaresti Fenntar t ható Fejlődés Nemzeti Központ igazgatóját, 2011-ben nevezték ki az Emberi Jogi Tanács különmegbízottjának. Különmegbízottként független bármely kormánytól vagy szervezettől és önállóan végzi feladatát. További információ: http://www2.ohchr.org/english/issues/environment/waste/index.htm

ENSZ e mberi j ogi ország profil - Magyarország: http://www.ohchr.org/EN/Countries/ENACARegion/Pages/HUIndex.aspx

* *** *

További információ és sajtóanyag elérhető az alábbiaktól:

Genfben (a látogatás előtt)

Rebaone Ferguson (+41 22 917 9333 / rferguson@ohchr.org) vagy e-mailen: srtoxicwaste@ohchr.org

Budapesten (a látogatás alatt)

Rebaone Ferguson (+41 (0)79 221 8074)

Sajtó anyagok más ENSZ független szakértővel kapcsolatban

Xabier Celaya, UN Human Rights - Media Unit (+ 41 22 917 9383 / xcelaya@ohchr.org )

ENSZ Emberi Jogi kérdésekről a közösségi médiában:

Facebook: https://www.facebook.com/unitednationshumanrights

Twitter: http://twitter.com/UNrightswire

YouTube: http://www.youtube.com/UNOHCHR

Az Egyetemes Emberi Jogi Index-ről: http://uhri.ohchr.org/en