Women count for Peace 2010

A nők is számítanak a békében

A nők nemigen küzdenek a világ háborúiban, de legtöbbször ők szenvednek a legtöbbet, és ők az áldozatok is. Mégis, kevesebb, mint a világ béketárgyalásaiban részt vevő személyek 10 százaléka nő. Jelenleg, a "Nyílt nap a Nőkért és a békéért" keretében több mint 20 ország béke-aktivistanői találkoznak magas rangú ENSZ-tisztviselőkkel, hogy hangot adjanak a béketeremtéssel kapcsolatos követeléseiknek és aggodalmaiknak.

Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa, áttörő, 1325-ös határozatával felszólított a nők egyenlő részvételére a béketeremtésben. Ennek megvalósítása a tagországokban azonban túlságosan lassan zajlott. A petíció sürgeti a kormányzatokat, hogy tegyenek lépéseket a határozat megvalósítása ügyében - például több női rendőr, illetve békefenntartó toborzásával, annak biztosításával, hogy több nő vegyen részt a béketárgyalásokban, a szexuális erőszak elkövetőinek megbüntetésével és kizárásával a hadseregekből és a rendőri erőkből a konfliktus lezárulta után.

Az 1325-ös petíció aláírásával határozott követelést támaszthatunk az ENSZ Biztonsági Tanácsával szemben, amikor 2010 októberében összeül majd, hogy megvitassa, hogyan váltsa be az 1325-ös javaslatba foglalt ígéreteket.

Szerepet vállalhatsz abban, hogy a nők is számítsanak a békében. Írd alá az 1325-ös petíciót még ma !