Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 64. ülése 2009. December 2-án, az egyöntetű szavazással elfogadott 64/35-ös határozattal az Atomkísérletek elleni nemzetközi nappá nyilvánította augusztus 29-ét. A Nap célja erőt adni az Egyesült Nemzetek, a tagállamok, a kormányközi és nem kormányzati szervek, akadémiai intézetek, ifjúsági egyesületek és a sajtó azon törekvéseinek, hogy az atomkísérletek tiltásának szükségességét, mint egy biztonságosabb világ elérésének fontos lépését népszerűsítsék, oktassák és közöljék. A határozat preambuluma hangsúlyozza: "minden erőnkkel azon kell lenni, hogy gátat szabjunk az atomkísérleteknek, ezáltal elhárítsuk azt a pusztító és káros hatást, amelyet az efféle kísérletek gyakorolnak az emberek életére, egészségére… …továbbá: az atomkísérletek megfékezése az egyik legfontosabb lépés egy atomfegyvermentes világ kialakításához."

E törekvés értéket világosan összefoglalta az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun: "Egy atomfegyverektől mentes világ a legmagasabb rendű általános, emberi jót jelentené." 2010. májusában az Atomsorompó-egyezmény minden tagállama elhatározta, hogy nekikezd "egy atomfegyverektől mentes világ békéje és biztonsága elérésének." Az atomkísérletek megfékezését pedig úgy írták le, mint létfontosságú elemet."

Jelenleg igen bizonytalan a helyzet: mindössze néhány ország tett, ráadásul egyoldalú ígéretet arra, hogy nem folytat atomkísérleteket. Az Átfogó atomcsendegyezmény életbe léptetése, ami örökre megtiltana mindenfajta atomfegyverrel folytatott kísérletet, és bármiféle atomrobbantást, egyben elősegítené az atomfegyverek leszerelése érdekében történő erőfeszítéseket, valamint megerősítené az atomsorompó érvényét. Az aláírásra és ratifikációra 1996-ban készítették elő az egyezményt. Itt az ideje, hogy azok az országok is annak rendje és módja szerint aláírják és ratifikálják az egyezményt, amelyek korábban nem tették meg.

Már így is több ezernyi atomkísérletre került sor, és a további kísérletek csak még tovább erősítenék e rettenetes eszközök legitimitását. Sőt, mi több, az atomkísérletek már így is emberek millióinak egészségét rontották meg, és a környezet károsodásáért is felelősek.

A bolygó teljes déli féltekéje már így is egy képzeletbeli atomfegyvermentes övezetté vált, a helyi egyezmények - a Csendes-óceán déli részét lefedő Rarotonga egyezménynek, az Afrikát magában foglaló Pelindaba egyezménynek, a Dél-Ázsiát lefedő Bangkok egyezménynek, valamint a Latin-Amerikát és a Karibi térséget magában foglaló Tlatelolco egyezménynek köszönhetően. A közelmúltban tapasztalhattuk, hogyan lép érvénybe a Közép-ázsiai atomfegyvermentes övezet egyezmény, az első olyan megállapodás, amely az egyenlítőtől kizárólag északra érvényes. Az ENSZ főtitkára lendületes Öt pontos javaslat az atomfegyverek leszerelésére című nyilatkozatában azt sugallja: ideje volna elérni, hogy az egész világ atomfegyvermentes övezetté alakuljon. Mindehhez egy atomfegyver-egyezményre vagy egy törvényi eszközökből álló keretre van szükség.

Háttér

Az Atomkísérletek elleni nemzetközi nap víziója egy olyan eszme, melynek eljött az ideje. Főleg, ha figyelembe vesszük a közelmúltnak a civil társadalom széleskörű kezdeményezéseiből, és magától a főtitkártól kiinduló, nemzetek közötti, kormányzati szinten zajló előrelépéseit. Egy 2007-ben, az Egyesült Államok négy kiváló honatyja által útjára indított kezdeményezés nyomán nemzeti és nemzetközi párbeszéd bontakozott ki egyrészt egy olyan világról, amelyben nincsenek nukleáris fegyverek, másrészt arról, mire lenne szükség ahhoz, hogy ez megvalósuljon. Javaslataik visszhangra találtak jelentős olasz, német, francia, brit és lengyel közéleti szereplők szavaiban. Norvégia megindított egy kormányzati szintű párbeszédet, amely segítette fenntartani a kérdéssel kapcsolatos érdeklődést. Franciaország és az Egyesült Királyság egyaránt leszereléseket jelentett be, utóbbi még egy olyan tudományos vizsgálat megkezdése iránt is elkötelezte magát, aminek révén megállapítható, miképpen lehet elérni egy atomfegyvermentes világ kialakulását. Az Ausztrália és Japán által felállított Nemzetközi atomsorompó- és leszerelési bizottság lehetőséget teremtett az eljövendő feladatokkal kapcsolatos javaslatok és ötletek felkészült, nemzetközi szakértők által végrehajtott felülvizsgálatára.

Az Egyesült Államok és az Orosz Föderáció elnökeinek 2009. április 1-jén tett ígéretét az atomfegyvermentes világról és az Atomsorompó-egyezmény IV. pontja alatt vállalt kötelezettségeinek teljesítéséről, amelyek a stratégiai támadófegyverek további csökkentéséről és korlátozásáról intézkednek, új kezdetként üdvözölték. Obama elnök április 5-i, prágai nyilatkozata, amely szerint az Egyesült Államok az atomfegyverektől mentes világ célja felé törekszik, világszerte sokak - fiatalok és öregek - fantáziáját megmozgatta. Az új START egyezményt Medvegyev és Obama elnökök április 8-án írták alá. Ráadásul Japán parlamentje 2009. június 17-én ellenszavazat nélkül fogadott el egy hasonló felhívást, amelyben sürgette kormányát, hogy dolgozzon keményebben egy az atomfegyverek terjedését megakadályozó hathatós nemzetközi ellenőrzési rendszer kidolgozásáért.

"Mikor az első Atomkísérlet-elleni napot ünnepeljük, alig várom, hogy egyre növekvő globális mozgalom révén működjem együtt minden partnerrel, hogy a világot megszabadítsuk a nukleáris fenyegetéstől, gátat szabjunk a nukleáris fegyverkezésre költött egyre növekvő összegeknek és érvényre juttassuk az Atomsorompó-egyezményt. Nem engedhetjük meg, hogy e problémát az elkövetkező generációk is megörököljék. Mindnyájunknak meg kell tennünk a magunkét egy biztonságosabb, biztosabb világ felépítéséért, még ma!"


Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára üzenete az Atomkísérletek elleni nemzetközi napon, 2010.

További információk:
www.un.org/en/events/againstnucleartestsday/

CTBTO Press Release - The International Day Against Nuclear Tests: Time to Bring the Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty into Force

Message by CTBTO Executive Secretary Tibor Tóth