Események

Egy nukleáris fegyverektől mentes világ felé - új kiállítás a bécsi ENSZ-központban

BÉCS, 2015. november 17. - Új kiállítás nyílt a Bécsi Nemzetközi Központban (VIC), amely bemutatja azt a pusztítást, amelyet az atombombázás okozott Hirosimának és Nagaszakinak 70 évvel ezelőtt. Bemutatásra kerülnek a két japán városból származó és az atombombázásnak kitett leletek is, amelyek most láthatóak a bécsi ENSZ-központban az idegenvezetés részeként.

Hirosimai látogatása során a két atombombázás túlélőivel való találkozás emlékeztette az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezet Előkészítő Bizottságának (CTBTO) ügyvezető főtitkárát Lassina Zerbót a város szenvedésére és arra, hogy a nukleáris fegyverek által jelentett veszélyre szigorú figyelmet kell fordítani.

Lassina Zerbo hozzátette, hogy az ilyen kiállítások fontosak, mivel a túlélők nem lesznek örökké velünk, hogy átadják tapasztalataikat a fiatalabb generációnak, viszont a kiállított leletek "mindig emlékeztetnek arra a pokolra, amely Hirosima és Nagaszaki férfijait, nőit és gyermekeit érte".

Zerbo főtitkár arra emlékeztette a nagykövetekből, diplomatákból és ENSZ-tisztviselőkből álló körülbelül 100 fős közönséget, hogy a kiállítás címe "egy nukleáris fegyverektől mentes világ felé", ugyanakkor még egy nukleáris tesztrobbantásoktól mentes világunk sincs, amit ugyanakkor véleménye szerint képesek vagyunk elérni. A CTBTO létrehozott egy monitoring rendszert, amely előtt egy nukleáris tesztrobbantás sem maradhat észrevétlen, viszont a szerződés hatályba lépésének hiányában újra visszatérhet a nukleáris felfegyverkezési verseny.

A megnyitón felszólalt a bécsi ENSZ-központ főigazgató-helyettese és a menedzsment igazgatója Dennis Thatchaichawalit is, aki elmondta, hogy a kiállítás és a leletek élesen emlékeztetnek arra a rombolásra, amit 1945-ben az atombombák okoztak Hirosimában és Nagaszakiban. "Tanúi a nukleáris fegyverek borzasztó erejének, amelyek egy pillanat alatt ölnek, és a következő generációkra is kihatnak." Elmondta, hogy a kiállításnak erős üzenete van egy reményteljesebb jövőre nézve "egy olyan jövőre, amelyben mindannyian szabadok lehetünk a nukleáris és tömegpusztító fegyverek régóta tartó kísértésétől".

Thatchaichawalit úr emlékeztette a közönséget arra, hogy a Közgyűlés legelső határozata a nukleáris és tömegpusztító fegyverek leszerelését tűzte ki célul, mivel csak ez biztosíthatja, hogy soha ne használják azokat újra.

A kiállítás lehetővé teszi az éves szinten 55 000 VIC-be látogató számára, hogy egy idegenvezetés keretében megismerjék az ENSZ erőfeszítéseit a leszerelés területén.

A megnyitón részt vett Hirosima polgármestere Kazumi Matsui, aki a Polgármesterek a Békéért kezdeményezés elnöke is, akiknek a célja egy nukleáris fegyverektől mentes világ elérése 2020-ra. Hirosima polgármestere boldogan vett rész a bécsi ENSZ-központban lévő kiállítás megnyitóján, mivel sor került már hasonló kiállításokra New York-ban és Genfben is. A Japánt ért atombombázások 70. évfordulójával kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy "nélkülözhetetlen volt erőfeszítéseink folytatása, hogy átadjuk tapasztalatainkat a világnak" és a túlélők üzenetét az embereknek, hogy lássák a nukleáris fegyverek teljes gonoszságát és "soha senkinek ne kelljen úgy szenvedniük, ahogyan nekik kellett".

Japán állandó képviselője Mitsuru Kitano nagykövet elmondta, hogy ez a kis kiállítás nagyon erős üzenetet hordoz magában a nukleáris leszerelésről. Japán Kazahsztán társelnökeként a XIV. cikkelyben foglalt folyamat előmozdítása érdekében előremutató lépéseket tett. A XIV. cikkelyben meghatározott folyamat segíti az Átfogó Atomcsend Szerződés hatálybalépését. Kitano nagykövet elmondta, hogy Japán mindent megtesz a globális nukleáris leszerelés népszerűsítéséért, "hogy soha ne ismétlődjenek meg Hirosimához és Nagaszakihoz hasonló tragédiák."

Az eseményt a bécsi ENSZ Információs Szolgálat igazgatója Martin Nesirky vezette, aki meghívott minden vendéget a kiállítás megtekintésére, valamint javasolta az új nagyköveteknek és másoknak is, akik még esetleg nem tették, hogy vegyenek részt a VIC-ben egy idegenvezetésen, amely jó bevezetés a bécsi ENSZ-központba.

A kiállítás egy együttműködés eredménye a bécsi ENSZ Információs Szolgálat és Japán állandó képviselete, valamint Hirosima és Nagaszaki városok között a CTBTO és a bécsi ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatalának támogatásával.