Tájékoztatásul - nem hivatalos dokumentum

 UNIS/VIC/204
2014. november 27.

 

"Így látjuk mi az integrációt"

A Diákoknak szóló Emberi Jogi Rövidfilmverseny idei győzteseit jutalmazták

BÉCS, 2014. november 27. (ENSZ Információs Szolgálat) - Idén magyar, szlovák és szlovén diákok nyerték a diákoknak szóló emberi jogi rövidfilmversenyt. A versenyben 10 és 20 éves kor közötti fiatalok ábrázolták, hogy mit jelent számukra az integráció. A díjakat csütörtökön a bécsi Topkino-ban tartott díjátadó ünnepség és filmvetítés keretében vehették át a nyertesek.

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a verseny a "this human world" emberi jogi filmfesztivál szervezésében a bécsi ENSZ Információs Szolgálat (UNIS), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) Ausztriában lévő irodájának, valamint az Osztrák Szövetségi Oktatási és Nőügyi Minisztérium támogatásával. A szervezőkből és filmszakértőkből álló zsűri választotta ki az osztrák, magyar, szlovák és szlovén diákok által a versenyre beküldött pályaművek közül a legjobb hármat. A filmek nem lehettek hosszabbak három percnél.

"Ezek a filmek elevenen jelenítik meg az integráció témáját és ugyanilyen elevenen mutatják azt is, hogy a fiatalok számára is hangsúlyosak az emberi jogok. Ennek mindannyiunkat ösztönöznie kell arra, hogy még keményebben dolgozzunk együtt annak biztosítása érdekében, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata valóban egyetemes legyen. Mindegyikünket, mindenhol és mindenkor megillet az emberi jogok teljes skálája", mondta nyitó beszédében Martin Nesirky, a bécsi UNIS igazgatója.

A "this human world" filmfesztivál képviselője, Lisa Wegenstein, a zsűri munkájáról elmondta, "nagyon sok érdekes rövidfilmet kaptunk számos kategóriában. A zsűri idén három díjat ítélt oda, amelyet ezúttal Magyarország, Szlovénia és Szlovákia fiataljai vehettek át."

Ruth Schöffl, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) ausztriai irodájának munkatársa szerint, "az integráció mindenkit érint. Ahogy a nyertes filmek is meggyőzően bizonyitják, minden ember számára fontos, hogy tartozzon valahova, és hogy egyénként elfogadják."

A győztesek a szlovén állandó képviselőtől, Blanka Jamnisektől, a magyar helyettes állandó képviselőtől, Pamuk Andrástól, és a szlovák helyettes állandó képviselőtől, Albin Otrubától vehették át díjaikat.

***

Az Emberi Jog Rövidfilmverseny 2014 nyertesei:

1. helyezett
"C osztály"
Lukács Laura, Magyarország

2. helyezett
"Integráció"
Mia Drazilova és Sarah Fathiova, Szlovákia

3. helyezett
"Magasztalt, de megsértett"
"Gymnasium Ptuj", Szlovénia

 * *** *

További információért keresse:

Irene Hoeglinger-Neiva
Public Information Officer, UNIS Vienna
Telefon: (+43-1) 26060-4448
Mobil: (+43) 699-1459-4448
Email: irene.hoeglinger-neiva[at]unvienna.org

vagy

Lisa Wegenstein
THW SCHOOL PROJECT
Mobil: (+43) 676-84947066
Email: schulfilmprojekt[at]thishumanworld.com