Tájékoztatásul – nem hivatalos dokumentum

UNIS/SGSM/1480
2025. március 18.

Az ENSZ-főtitkár

üzenete a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napján

2025. március 21.

A történelmi rabszolgaságból, a gyarmatosításból és a diszkriminációból fennmaradó rasszizmus tovább mérgezi világunkat. Károsítja a közösségeket, korlátozza a lehetőségeket és tönkreteszi számos ember életét, miközben lerombolja a méltóság, az egyenlőség és az igazságosság alapjait.

Ahogy arra az idei nemzetközi nap témája is emlékeztet bennünket, 2025-ben lesz a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény elfogadásának 60. évfordulója. Az egyezmény egy erőteljes, globális kötelezettségvállalás a faji megkülönböztetés valamennyi formájának felszámolására.

Az 1960-as évek polgárjogi, apartheidellenes és dekolonizációs mozgalmai közepette létrejött egyezmény konkrét lépéseket határoz meg az országok számára arra vonatkozóan, hogy miként lépjenek fel a rasszista tanok ellen, valamint a megértés előmozdítása és a faji megkülönböztetéstől mentes világ felépítése érdekében. Az egyezmény továbbra is utat mutat számunkra az olyan sötét időkben, amikor egyre növekszik a gyűlölet, erősödnek a viszályok és az egyenlőtlenségek, valamint amikor algoritmusok pénzzé teszik az ellenségeskedést, és emberek azért szítják a megosztottságot, hogy azt saját hasznukra fordítsák.

Ezen a nemzetközi napon kérem az országokat, hogy ratifikálják az egyezményt, majd teljes mértékben hajtsák végre az abban foglaltakat. Ezenkívül kérem az üzleti világ vezetőit, a civil társadalmat és mindenki mást, hogy foglaljanak állást a rasszizmus valamennyi formája ellen, és tegyenek lépéseket az egyezmény szellemének megvalósítása érdekében. Ez közös felelősségünk.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete büszkén vesz részt az emberi család minden tagjának méltóságáért és egyenlő jogaiért folytatott küzdelemben. Nem nyugszunk, amíg nem valósul meg egy olyan világ, amelyben nincs helye a faji megkülönböztetésnek.

* *** *

TOVÁBBI SAJTÓKÖZLEMÉNYEK