Az éghajlatváltozás korunk meghatározó kérdése. Napról napra egyre többen vesznek részt az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
A területtel régóta foglalkozók már ismerik az éghajlatváltozással kapcsolatos kifejezéseket és fogalmakat. Nagy kihívást jelenthet azonban az összes kifejezés és fogalom megismerése azok számára, akik most csatlakoznak az éghajlatváltozással kapcsolatos párbeszédhez.
Ezért elkészítettünk egy gyűjteményt, amely összefoglalja az említett kifejezéseket és fogalmakat. Ez a gyűjtemény Önnek is segítséget jelenthet eligazodni az éghajlatváltozás terén zajló beszélgetésekben.
Javasoljuk, hogy olvassa el, mentse el a könyvjelzők közé, és használja fel az éghajlatváltozás elleni fellépése során.
A szótárat folyamatosan frissítjük az új kifejezésekkel, hogy közösen előmozdíthassuk az éghajlatváltozás elleni fellépést.
Az éghajlati igazságosság koncepciója alapján az éghajlatváltozást érintő döntéshozatal és az éghajlatváltozás elleni fellépés középpontjába a méltányosságot és az emberi jogokat kell helyezni.
Az éghajlati igazságosság elmélete szerint az országoknak nem ugyanakkora az éghajlati válság kialakulásában betöltött történelmi felelősségük. Ennek következtében az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátásával járó tevékenységekből meggazdagodott országok, iparágak és vállalkozások felelősséggel tartoznak az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséért, különösen akkor, ha ezeket a hatásokat olyan országoknak és közösségeknek kell elszenvedniük, amelyek a leginkább veszélyeztetettek, ugyanakkor a legkevésbé felelősek az éghajlati válságot előidéző kibocsátásért.
A faji, etnikai, nemi és társadalmi-gazdasági helyzet alapján fennálló strukturális egyenlőtlenségek következtében még egy adott országon belül is figyelni kell az éghajlatváltozás kezelésével kapcsolatos felelősség igazságos megosztására úgy, hogy a legnagyobb felelősséget azoknak kell viselniük, akik a leginkább hozzájárultak a válság kialakulásához vagy abból a leginkább meggazdagodtak.
Az éghajlati igazságosság a generációk közötti igazságosságról is szól. A mai gyermekek és fiatalok ugyanis csak kis mértékben járultak hozzá az éghajlati válsághoz, azonban ők szembesülnek majd leginkább annak hatásaival az életük során. Tekintettel arra, hogy az előző generációk döntései veszélyeztetik a fiatalok emberi jogait, ezért a fiataloknak központi szerepet kell kapniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos teljes döntéshozatalban és az éghajlatváltozás elleni fellépésben.
Az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás értelmében az országoknak olyan intézkedéseket kell tenniük, amelyek a veszélyes éghajlatváltozás elkerüléséhez szükségesek. Ennek érdekében vállalják, hogy a globális felmelegedést ebben az évszázadban jóval 2 Celsius-fok alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest, valamint törekednek arra, hogy a felmelegedés ennél még kevesebb, maximum 1,5 Celsius-fok legyen. De még a legjobb forgatókönyvek szerint is jelentős esély van arra, hogy – ha csak ideiglenesen is, de – elmaradunk ezektől a céloktól. Az éghajlat túlmelegedése egy olyan időszakot ölel fel, amikor a felmelegedés 1,5 Celsius-fok fölé emelkedik, majd visszaesik. Ez az időszak valószínűleg az évszázad közepe táján következik be, de aggasztó jelek mutatkoznak arra, hogy még korábban is bekövetkezhet.
Minél tovább tart az éghajlat túlmelegedése, annál veszélyesebbé válik a világ. A magasabb globális hőmérséklet elhúzódó időszaka pusztító és visszafordíthatatlan hatással lesz a természetes ökoszisztémákra, a biológiai sokféleségre és az emberi közösségekre, különösen a száraz területeken, a tengerparti övezetekben és más veszélyeztetettebb helyeken. Rendkívül fontos, hogy a kibocsátásokat még ebben az évtizedben nagymértékben csökkentsük a túlmelegedés időtartamának lerövidítése és hatásainak mérséklése érdekében.
Az éghajlati válság azokra a súlyos problémákra utal, amelyeket a bolygó éghajlatában bekövetkező változások okoznak vagy valószínűleg okozni fognak, ideértve a szélsőséges időjárást és veszélyeket, az óceánok savasodását és a tengerszint emelkedését, a biológiai sokféleség csökkenését, az élelmiszer- és vízellátás bizonytalanságát, az egészségügyi kockázatokat, a gazdasági zavarokat, az elvándorlást, sőt az erőszakos konfliktusokat is.
Az 1800-as évek óta az emberi tevékenység hatására a Föld átlaghőmérséklete mintegy 1,2 Celsius-fokkal emelkedett, és ennek a felmelegedésnek több mint kétharmada 1975 óta következett be. Ez már most is jelentős károkat okoz a társadalmaknak és a természetes ökoszisztémáknak a világ számos részén. Több mint 3 milliárd ember él az éghajlati válságnak különösen kitett helyeken, az alacsonyabb jövedelmű országok pedig aránytalanul nagy mértékben érintettek.
A tudósok elképzelése szerint az 1,5 Celsius-fokot meghaladó emelkedés olyan veszélyes fordulópontok sorozatához vezetne, amelyek visszafordíthatatlanná tennének számos változást, és nagyon komoly veszélyt jelentenének az emberi civilizációra. Ezért a kormányoknak most kell cselekedniük, hogy drasztikusan csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását, és elérjék a nettó zéró kibocsátást a következő évtizedekben, befektessenek az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz való alkalmazkodásba, valamint megvédjék és helyreállítsák a természetes ökoszisztémákat és biomokat, amelyektől bolygónk függ.
Az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése alatt értünk minden olyan intézkedést, amelyeket a kormányok, a vállalatok vagy az emberek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, megelőzése vagy az üvegházhatású gázokat a légkörből kivonni képes szén-dioxid-elnyelők növelése érdekében tesznek.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és megelőzése a szél- és napenergiához hasonló megújuló energiaforrásokra való áttéréssel, az energia hatékonyabb felhasználásával, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású vagy szén-dioxid-mentes közlekedési módok bevezetésével, a fenntartható mezőgazdaság és földhasználat előmozdításával, a termelési és a fogyasztási modellek, valamint a táplálkozási szokások megváltoztatásával érhető el. A szén-dioxid-elnyelők növelése az erdők, a vizenyős és a mocsaras területek helyreállításával, a talaj egészségének megőrzésével, valamint a szárazföldi és a tengeri ökoszisztémák védelmével érhető el.
Az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése érdekében hozott intézkedések sikeréhez elengedhetetlen, hogy az országok támogató környezetet alakítsanak ki jogszabályaik, szakpolitikáik és beruházásaik segítségével.
A fordulópont az a küszöbérték, amely után a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás által okozott bizonyos változások visszafordíthatatlanná válnak, még akkor is, ha a jövőbeni beavatkozások sikeresen csökkentik a globális átlaghőmérsékletet. Ezek a változások olyan hirtelen és veszélyes hatásokhoz vezethetnek, amelyek nagyon súlyos következményekkel járnának az emberiség és bolygónk jövőjére nézve.
A világ felmelegedésével több ilyen fordulópontra kerülhet sor. Ezek egyike a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró eltűnése, ami jelentős tengerszint-emelkedéshez vezetne és veszélyeztetné a part menti közösségeket és ökoszisztémákat. A másik a tundrai régiókban lévő örök fagy olvadása, amely hatalmas mennyiségű, megrekedt üvegházhatású gáz felszabadulását eredményezné, tovább gyorsítva a globális felmelegedést és az éghajlatváltozást. Ezenkívül a korallok tömeges kifehéredése és az esőerdők pusztulása két másik olyan jelentős fordulópont, amely óriási hatással lenne mind a biológiai sokféleségre, mind az emberi társadalmakra.
A globális felmelegedés a Föld felszíni átlaghőmérsékletének emelkedését jelenti, amely akkor történik, amikor megnő az üvegházhatású gázok koncentrációja a légkörben. Ezek a gázok ugyanis több napsugárzást nyelnek el és több hőt kötnek meg, aminek következtében a bolygó melegebbé válik. A fosszilis tüzelőanyagok elégetéséhez, az erdőirtáshoz és az állattenyésztéshez hasonló emberi tevékenységek üvegházhatású gázokat bocsátanak ki és ezáltal hozzájárulnak a globális felmelegedéshez.
Az éghajlatváltozás a Föld éghajlatának olyan hosszú távú változásaira utal, amelyek a légkör, az óceánok és a szárazföldek felmelegedésével járnak. Az éghajlatváltozás hatással van az életet és a biológiai sokféleséget fenntartó ökoszisztémák egyensúlyára, és általánosságban az egészségünkre. Ezenkívül olyan szélsőségesebb időjárási jelenségeket okoz, mint az intenzívebb és/vagy gyakrabban előforduló hurrikánok, árvizek, hőhullámok és aszályok. Az óceánok felmelegedése, valamint a gleccserek és a jégtakarók olvadása pedig a tengerszint emelkedéséhez és a tengerparti élővilág eróziójához vezet.
Az időjárás egy adott időpontban és egy adott helyen mutatja meg a légköri viszonyokat, azon belül a hőmérsékletet, a páratartalmat, a csapadékot, a felhőzetet, a szelet és a látási viszonyokat. Az időjárási viszonyok nem elszigetelten jelentkeznek, hanem tovább gyűrűznek. Az egyik térség időjárása végül hatással lesz a több száz vagy több ezer kilométerrel arrébb lévő időjárásra.
Az éghajlat ezzel szemben egy adott területen – egy általában 30 éves vagy hosszabb időszak alatt előforduló – időjárási minták átlaga alapján mutatja meg az éghajlati rendszer általános állapotát.
Az ipari korszakban és különösen a múlt évszázadban végzett emberi tevékenység jelentősen megváltoztatta bolygónk éghajlatát a káros üvegházhatású gázok kibocsátása következtében.
A nemzetileg meghatározott hozzájárulások (NDC-k) olyan az éghajlattal kapcsolatos kötelezettségvállalások és cselekvési tervek, amelyeket minden országnak ki kell dolgoznia annak érdekében, hogy a párizsi megállapodásban rögzített célt – a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozását – elérjék. Az NDC-k olyan rövid és közép távú tervek, amelyeket minden ötödik évben felülvizsgálnak, hogy azok még ambiciózusabban képviseljék az éghajlat védelmét.
Az NDC-k felvázolják azokat a mérséklési és alkalmazkodási prioritásokat, amelyeket egy ország követni fog annak érdekében, hogy csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, kialakítsa az ellenálló és alkalmazkodóképességét, valamint kidolgozza a finanszírozási stratégiákat, a nyomon követési és az ellenőrzési módokat. 2023-ban zárult a globális „helyzetfelmérések” sorozatának első része, amely értékelte az NDC-k és a párizsi megállapodás céljainak végrehajtása terén elért eredményeket.
A nettó zéró kibocsátás eléréséhez biztosítanunk kell, hogy az emberi tevékenységből származó szén-dioxid-kibocsátást ellensúlyozzák a szén-dioxid-kibocsátás megszüntetésére irányuló emberi erőfeszítések – például szén-dioxid-elnyelők létrehozásával –, ezáltal megállítva az üvegházhatású gázok koncentrációjának további növekedését a légkörben.
A nettó zéró kibocsátásra való áttérés az energia-, a közlekedési, a termelési és a fogyasztási rendszereink teljes átalakítását igényli. Erre azért van szükség, hogy elhárítsuk az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit.
Az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás egy jogilag kötelező erővel bíró nemzetközi szerződés, amelynek célja, hogy a globális felmelegedést jóval 2 Celsius-fok alatt, de lehetőleg inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartsa az iparosodás előtti szinthez képest. A megállapodást 196 ország fogadta el 2015-ben a párizsi COP21 konferencián, és 2016-ban lépett hatályba.
A párizsi megállapodás mérföldkőnek számít az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzetközi együttműködés történetében, mivel minden részes fél számára kötelező erővel bír. A megállapodás az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás érdekében tett erőfeszítések fokozására irányul. Emellett eszközöket biztosít a fejlett országok számára, hogy segítsék a fejlődő országokat az éghajlatváltozás mérséklésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló erőfeszítéseikben, miközben keretet biztosít az eredmények átlátható nyomon követésére és jelentésére.
Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó éves konferenciája, amelyet a „részes felek konferenciájának” vagy „COP-nak” neveznek, 1995 óta kerül megszervezésre az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének (UNFCCC) keretében. A részes felek 2015-ben megrendezett 21. konferenciáján (COP21) került aláírásra az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás.
A konferencián jelenleg a párizsi megállapodás részes felei vesznek részt, hogy megvitassák az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos következő lépéseiket, és további jogilag kötelező erejű megállapodásokat dolgozzanak ki az éghajlatváltozás elleni fellépés támogatására.
A szénlábnyom egy adott személy, szervezet, termék vagy tevékenység által a légkörbe kibocsátott üvegházhatású gázok mérőszáma. A nagyobb szénlábnyom több szén-dioxid- és metánkibocsátást jelent, és így nagyobb mértékben járul hozzá az éghajlati válsághoz.
Egy személy vagy szervezet szénlábnyomának mérése magában foglalja az energiatermeléshez, a fűtéshez, a szárazföldi és a légi közlekedéshez szükséges fosszilis tüzelőanyagok elégetése során keletkező közvetlen kibocsátást, valamint az emberek által fogyasztott élelmiszerek, feldolgozott termékek és szolgáltatások előállításából és ártalmatlanításából származó közvetett kibocsátást is.
A szénlábnyom csökkenthető a szél- és napenergiához hasonló alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való áttéréssel, az energiahatékonyság javításával, az iparpolitikák és szabályozások megerősítésével, a vásárlási és az utazási szokások megváltoztatásával, valamint a húsfogyasztás és az élelmiszer-pazarlás csökkentésével.
A természetalapú megoldások az ökoszisztémák védelmére, megőrzésére, helyreállítására, fenntartható használatára és kezelésére irányuló intézkedések, amelyek célja az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló erőfeszítések támogatása, a biológiai sokféleség megőrzése és a fenntartható megélhetés lehetővé tétele. Ezek olyan intézkedések, amelyek prioritásként kezelik az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség fontosságát, és amelyeket a természet védelméről generációs tudással rendelkező helyi közösségek és őslakos népek teljes körű bevonásával és egyetértésével terveznek és hajtanak végre.
A természetalapú megoldásokat sokféleképpen alkalmazzák a szárazföldi, az édesvízi, a part menti és a tengeri ökoszisztémákban. A vizes élőhelyek helyreállítása megvédi a közösségeket az árvizektől, míg a mangroveerdők megőrzése növeli az élelmiszerforrásokat és minimalizálja a viharok hatását. Az erdők megkötik a szén-dioxidot, lehetővé teszik a biológiai sokféleség gyarapodását, növelik a vízellátás biztonságát és csökkentik a földcsuszamlásokat, míg a városi parkok és kertek segítenek hűsíteni a városokat és csökkentik a hőhullámok hatását. A regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok növelik a talaj által megkötött szén mennyiségét, valamint helyreállítják a talaj egészségét és termékenységét.
A természetalapú megoldások az ember és a természet számára egyaránt előnyösnek tekinthetők, mivel egyszerre több problémát is kezelnek. Munkahelyeket teremthetnek, új és ellenállóbb megélhetési lehetőségeket biztosíthatnak, valamint növelhetik a jövedelmet, miközben védik a bolygót és fellépnek az éghajlatváltozás ellen.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) éghajlatváltozási keretegyezménye (UNFCCC) egy 1992-ben elfogadott nemzetközi környezetvédelmi egyezmény, amelynek célja az éghajlati rendszerbe való veszélyes emberi beavatkozás elleni küzdelem. Az egyezmény 1994-ben lépett hatályba és 198 részes állammal – közel univerzális tagsággal – rendelkezik. A keretegyezményen alapszik az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás és a kiotói jegyzőkönyv is.
Az UNFCCC titkársága az ENSZ azon szerve, amelynek feladata az éghajlatváltozás veszélyére adott globális válaszlépések támogatása. A titkárság elősegíti a kormányközi éghajlatváltozási tárgyalásokat azáltal, hogy évente kettő-négy tárgyalási ülésszakot szervez, amelyek közül a legnagyobb és legfontosabb a részes felek konferenciája (COP). Emellett technikai szakértelmet biztosít, és segítséget nyújt az éghajlatváltozással kapcsolatos információk elemzésében és felülvizsgálatában, valamint vezeti a nemzetileg meghatározott hozzájárulások (NDC-k) nyilvántartását.
Az üvegházhatású gázok olyan gázok, amelyek megkötik a Napból származó hőt a bolygónk légkörében, és így melegen tartják Földünket. Az iparosodás korszakának kezdete óta az emberi tevékenység az üvegházhatású gázok veszélyes mértékű kibocsátásához vezetett, ami előidézte a globális felmelegedést és az éghajlatváltozást.
Az emberi tevékenység során kibocsátott fő üvegházhatású gázok a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid, valamint a hűtésre és fagyasztásra használt fluorozott gázok. Az emberi tevékenységből elsődlegesen felszabaduló üvegházhatású gáz a szén-dioxid, amely különösen a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből, az erdőirtásból és a földhasználat megváltozásából származik. A fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk az elmúlt 200 év során a légkör szén-dioxid-koncentrációjának 50 százalékos növekedéséhez vezetett. A metán a másik fontos üvegházhatású gáz, amely a globális felmelegedés 25 százalékáért felelős. A metán a szén, a gáz és az olaj kitermelése és szállítása során, valamint a hulladéklerakók és a mezőgazdasági gyakorlatok során szabadul fel.
A katasztrofális éghajlatváltozás megelőzése érdekében a világ kormányainak együtt kell működniük az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentése érdekében most és az elkövetkező évtizedekben, valamint azért, hogy a globális felmelegedést a veszélyes 1,5 Celsius-fokos küszöbérték alatt tartsák.
