Csak információs célokra - nem hivatalos dokumentum

UNIS/INF/377
2010. július 19.

SAJTÓKIADVÁNY/MEGHÍVÓ - AZONNALI KÖZLÉSRE

Ismerd meg a járványodat:
Az UNODC kiadja az "Eszközrendszer a HIV-vel kapcsolatos helyzet és az igények felmérésére börtönkörülmények között" című anyagát a 2010-es Nemzetközi Aids-konferencián.

BÉCS, július 19. (ENSZ Információs Iroda) - A HIV évről-évre komoly kihívás annak a 30 millió embernek világszerte, akik börtönben ülnek. Bár köztudott, hogy a börtönpopulációban sokkal nagyobb a HIV-vel, TBC-vel, Hepatitis C-vel és B-vel fertőzöttek aránya, mint a társadalomban, a probléma kiterjedési köre a hatóságok előtt nem ismeretes, így a közszolgálatok nem mindig vannak tisztában a börtönpopuláció és a fegyőrök igényeivel. Erre válaszul az UNODC kiadja "Eszközrendszer a HIV-vel kapcsolatos helyzet és az igények felmérésére börtönkörülmények között" című anyagát a 2010-es Nemzetközi Aids-konferencián, hogy ezzel is támogassa és vezérelje a kormányokat a helyzeti igények felmérésének, és a HIV-vel szembeni, hathatós, megelőző programoknak a lefolytatásában. Az ülést Christian Kroll, az UNODC globális HIV- és AIDS koordinátora moderálja majd. A résztvevők között lesznek előadók a WHO-tól, az UNAIDS-tól és az EMCDDA-tól is. Dr. Andrew Ball, a WHO HIV/Aids-Részlegének vezető stratégiai és operációs tanácsadója, Fabienne Hariga, az UNODC HIV-szakértője, Dr. Bernhard Schwartländer, az UNAIDS Stratégiai- és Eredmény részlegének igazgatója, valamint Lucas Wiessing, A lisszaboni Európai Kábítószer- és Kábítószer-függőségi Ellenőrző Központ vezető beosztású, fertőző betegségekkel fogalakozó kutatója.

A HIV és más fertőző betegségek aránya nemcsak magasabb a börtönpopulációban, de - a börtön- és a többségi társadalom közötti nagyobb mobilitásnak köszönhetően könnyebben is terjed a többségi társadalomban. Dacára ennek, komoly hiány mutatkozik a HIV-vel és más fertőző betegségekkel kapcsolatos megelőzés, kezelés és ápolás terén börtönkörülmények között. A foglyoknak megelőzés, önkéntes tanácsadás, és kivizsgálás, ha szükséges, antiretrovírusos kezelés, az öncélú fertőzések megelőzése és kezelése, valamint támogatás formájában kellene kiterjedt HIV-kezelést kapnia. Nemcsak a foglyok, de a börtönőrök is ki vannak téve a HIV-, TBC- és Hepatitis-fertőzéseknek.

Az UNODC ki fogja adni "Eszközrendszer a HIV-vel kapcsolatos helyzet és az igények felmérésére börtönkörülmények között" című anyagát, ami információkat és irányítást nyújt a helyzet megoldására és az igényeknek a HIV-fertőzéssel és TBC-vel kapcsolatos megelőzése és kezelése érdekében folytatott felmérésekhez. A kormányok lehetőséget kapnak, hogy specifikusabb célokat jelöljenek ki, amelyek révén a rabok, egyénspecifikus HIV-megelőzéshez, kezeléshez, ellátáshoz és támogatáshoz juthatnak, és amit a rabok és az őrök igényeihez igazítanak. Az eszközrendszer azon a tényen alapszik, hogy a foglyok jó egészsége együtt jár a jó közegészséggel és, hogy ez elengedhetetlen hathatós őrzés, és a nem diszkriminatív egészségügyi rendszer kialakításához.

Időpont: 2010. július 21.
13:00-14:00
Helyszín: AIDS 2010 Sajtóközpont, "A" épület, 2. konferenciaterem

Figyelem: A résztvevőknek előre regisztrálniuk kell a konferenciára!

***

Az UNODC a legjelentősebb az UNAIDS injekciós drogokat használókkal és börtönkörülményekkel foglalkozó HIV-megelőzési, kezelési, ellátási és támogatási ügynökségei között. További információhoz látogassa meg a www.unodc.org/AIDS honlapot!

* *** *

Kapcsolat további információhoz:

Fabienne Hariga
UNODC HIV/AIDS Egység
Mobil: (+43-699) 1459-4292
E-mail: fabienne.hariga@unodc.org