Tájékoztatásul - nem hivatalos dokumentum

UNIS/SGSM/603
2015. március 6.

Az Egyesült Nemzetek Főtitkára Ban Ki-Mun:

Üzenete a nemzetközi nőnapon

2015.március 8.

BÉCS, március 8. (ENSZ Információs Szolgálat) - Húsz évvel ezelőtt, amikor a világ összehívott egy mérföldkő jelentőségű konferenciát a nők emberi jogairól, akkor a volt Jugoszláviában zajló pusztító konfliktus a civil lakosság ellen elkövetett megerőszakolásokra és más háborús bűncselekményekre irányította a figyelmet. Két évtizeddel később, amikor a hét éves fiatal lányokat már nem csak célpontként, hanem fegyverként is használják az erőszakos szélsőségesek, akkor könnyű lenne elveszíteni a nemzetközi találkozók értékébe vetett hitet. Mégis annak ellenére, hogy hosszú utat kell megtennünk a teljes egyenlőség eléréséig, amely központi célnak tartja a nemi alapú erőszak megszüntetését; az elmúlt két évtized során tartó folyamat bizonyította az 1995-ös Pekingben megrendezett Nők IV. Világkonferenciájának maradandó értékét.

A Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Terv elfogadása óta több lány jutott jobb oktatáshoz, mint azelőtt valaha. A szülés közben meghalt nők száma közel a felére csökkent. Több nő tölt be vezetői pozíciót vállalatoknál, kormányokban és globális szervezetekben. Üdvözlöm ezeket az előrelépéseket. Ugyanakkor az idei nemzetközi nőnapon el kell ismernünk, hogy az eredmények lassúak és egyenlőtlenek voltak és még többet kell tennünk azért, hogy ezt a haladást mindenhol felgyorsítsuk.

A világnak közösen kell választ adnia arra, hogy az erőszakos szélsőségesek célpontként használják a nőket és lányokat. Nigériától és Szomáliától kezdve Szírián át Irakig a nők teste a harcosok csataterévé vált, akik különleges és rendszeres stratégiákat hajtanak végre gyakran etnikai vagy vallási hovatartozás alapján. A nőket megtámadták, amikor az oktatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz való jogukat gyakorolták, megerőszakolták őket és szexuális rabszolgákká tették, díjként adták őket harcosoknak vagy szélsőséges csoportok kereskedtek velük kereskedelmi hálózatokon keresztül. Megöltek orvosokat, ápolónőket és másokat, mert szakmai minőségükben próbáltak műtétet végezni. A női emberi jogi jogvédők elég bátrak ahhoz, hogy szembeszálljanak az ilyen kegyetlenségek kockázatával és néha veszítenek, életüket veszítik a célért.

Világos és globális állásfoglalást kell tennünk a nők emberi jogait ért támadások ellen. A nemzetközi közösség felháborodását jelentős tettekké kell alakítanunk, ideértve a humanitárius segélyt, a pszicho-szociális szolgáltatásokat, az élőhelyek támogatását és a bűnösök felelősségre vonását. Mivel a támadások első célpontjai gyakran a nők és lányok, a jogaikat stratégiánk középpontjába kell helyeznünk annak érdekében, hogy kezeljük ezt a megrázó és növekvő kihívást. A felemelkedett nők és lányok a legfőbb remények a konfliktust követő fenntartható fejlődésre. Ők a növekedés mozgatórugói, a megbékélés reményei, a fiatalok radikalizációjának és az erőszak körforgásának legjobb megakadályozói.

Még a békés társadalmakban is túl sok lány és nő válik családon belüli erőszak, női körülmetélés vagy az erőszak más formáinak célpontjává, amely traumatizálja az egyéneket és teljes társadalmakat károsít meg. A diszkrimináció továbbra is egy vastag fal marad, amit át kell törni. Ki kell terjesztenünk a lehetőségeket a politikában, az üzleti életben és azokon túl is. Meg kell változtatnunk gondolkodásformákat, különösen a férfiak között és elkötelezni a férfiakat, hogy ők maguk váljanak a változás aktív ügynökeivé. Továbbá, forrásokat kell rendelnünk elhatározásunkhoz, ami azon a biztos megértésen alapszik, hogy a nemi egyenlőségbe való befektetés gazdasági haladást, társadalmi és politikai befogadást idéz elő, valamint további hasznokkal jár és cserébe erősíti a stabilitást és az emberi méltóságot.

Ez egy lényeges év, amikor a nők emberi jogai terén haladást érhetünk el. A nemzetközi közösség keményen dolgozik, hogy megalkossa az új fenntartható fejlődési agendát, amely a Millenniumi Fejlesztési Célokra épít majd, valamint új politikákat és társadalmi befektetéseket alakít ki a következő generáció számára. A teljes átalakíthatóság jegyében a 2015 utáni fejlesztési agenda prioritásként kell, hogy kezelje a nemek esélyegyenlőségét és a nők felemelkedését. A világ soha nem fogja céljainak 100 százalékát elérni, ha az emberek 50 százaléka nem élhet lehetőségeivel. Akkor biztosíthatjuk a jövőt mindenki számára, amikor szabadjára engedjük a nők jogait.

* *** *