Tájékoztatásul – nem hivatalos dokumentum
UNIS/SGSM/1471
2025. január 22.
Az előrejelzések szerint idén először a megújuló energiaforrásokból állítják elő a legtöbb villamosenergiát a világon. Eközben az áraik folyamatosan csökkennek.
A tiszta energia nemzetközi napján ezt a forradalmat ünnepeljük. Ugyanakkor tisztában vagyunk az előttünk álló kihívásokkal is.
Az már biztos, hogy véget ér a fosszilis tüzelőanyagok használatának korszaka. A kormányoknak azonban biztosítaniuk kell, hogy ez gyorsan és igazságosan következzen be. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megmeneküljünk az éghajlati válság legsúlyosabb következményeitől, és ahhoz, hogy minden ember tiszta energiához jusson, ami milliókat emelne ki a szegénységből.
Ez az év páratlan lehetőséget kínál az országok számára, hogy összehangolják az éghajlati törekvéseiket a nemzeti energia- és fejlesztési stratégiáikkal. Valamennyi ország vállalta, hogy olyan új nemzeti éghajlatváltozási cselekvési tervet készít, amely igazodik a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokban való korlátozásához. Az országoknak valamennyi üvegházhatású gázra és ágazatra kiterjedő terveket kell kidolgozniuk, amelyek megtervezik a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonását, és hozzájárulnak ahhoz a globális célhoz, hogy 2030-ra megháromszorozzák a megújuló energiaforrásokat.
A G20-ak rendelkeznek a legnagyobb kapacitással és felelősséggel, ezért nekik kell mutatniuk az utat. Mindezt a közös, de differenciált felelősség elvével összhangban kell megvalósítani. Mindemellett elmondható, hogy az eddigieknél minden országnak többet kell tennie.
Cselekednünk kell annak érdekében is, hogy elkezdődjön a megújuló energiaforrások forradalmának finanszírozása a feltörekvő piacokon és a fejlődő gazdaságokban is. Ez magában foglalja a multilaterális fejlesztési bankok hitelezési kapacitásának növelését, a magas tőkeköltségek kezelését és a hatékony intézkedéseket az eladósodással kapcsolatban.
A tiszta energia nemzetközi napján kötelezzük el magunkat a tiszta energia nemzetközi korszaka mellett, amelynek középpontjában a gyorsaság, az igazságosság és az együttműködés áll.
* *** *
"Az idei meteorológiai világnap témája „A korai előrejelző rendszerekhez való egyenlőtlen hozzáférés közös megszüntetése" arra emlékeztet bennünket, hogy ebben az új éghajlati valóságban a korai előrejelző rendszerek nem luxuscikkek." — António Guterres
"A történelmi rabszolgaságból, a gyarmatosításból és a diszkriminációból fennmaradó rasszizmus tovább mérgezi világunkat." — António Guterres
"A nők és a lányok számára megadott esélyegyenlőséggel mindenki nyer." — António Guterres
Az INCB átfogó, összehangolt stratégiát sürget az illegális szintetikus kábítószerek előállítása, kereskedelme és fogyasztása elleni küzdelem érdekében, többek között a magán- és a közszféra közötti partnerségek javításával.