Menekültek és migráció

<p><sub><span id="docs-internal-guid-751586cb-7fff-d72b-2e4f-d828ec39bb61">Az UNHCR munkatársai matracokat, takarókat és más alapvető segélyeszközöket osztanak szét a Norma vihar által leginkább sújtott embereknek a Libanon középső részén, Bar Elias városánál található rögtönzött településen.</span></sub></p>
© UNHCR/Diego Ibarra Sánchez

Az UNHCR munkatársai matracokat, takarókat és más alapvető segélyeszközöket osztanak szét a Norma vihar által leginkább sújtott embereknek a Libanon középső részén, Bar Elias városánál található rögtönzött településen.

Az emberiség a legkorábbi idők óta mozgásban van. Vannak, akik munka vagy gazdasági lehetőségek keresése, családegyesítés vagy tanulás céljából indulnak el. Mások a konfliktusok, az üldöztetés, a terrorizmus vagy az emberi jogok megsértése elől menekülnek. Megint mások pedig az éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák vagy más környezeti tényezők káros hatásai miatt költöznek el. 

Ma minden eddiginél több ember él más országban, mint ahol született. Az ENSZ Migrációs Ügynökségének (IOM) 2022-es migrációs világjelentése szerint 2021-ben a nemzetközi migránsok száma a becslések szerint világszerte csaknem 281 millió volt, 9 millióval több, mint 2019-ben. Közel kétharmaduk munkavállalás céljából kelt útra. A nemzetközi migránsok 2021-ben a világ népességének 3,6 százalékát tették ki. 

Sokan önszántukból, de sokan mások kényszerűségből vándorolnak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) becslése szerint 2022 közepén 103 millió volt azoknak a száma, akik lakóhelyük elhagyására kényszerültek világszerte. Közülük 32,5 millióan menekültek, 53,2 millióan belső menekültek, 4,9 millióan menedékkérők, 5,3 millióan pedig egyéb, nemzetközi védelemre szoruló személyek voltak. 

A világ összes menekültje közül 10-ből több mint hét mindössze öt országból származik: Szíriából, Venezuelából, Ukrajnából, Afganisztánból és Dél-Szudánból. 

Törökország fogadta be a legtöbb, vagyis 3,7 millió menekültet. További országok a sorban: Kolumbia, Németország, Pakisztán és Uganda. A menekültek és más nemzetközi védelemre szoruló személyek több mint kétharmada a származási országukkal szomszédos országokban él. 

Kiemelt

  • Az ENSZ globális egyezménye a biztonságos, rendezett és szabályozott migrációról
    © UN Photo/UNHCR/Roger LeMoyne

    Az ENSZ globális egyezménye a biztonságos, rendezett és szabályozott migrációról

    10/12/2018

    "Az igazság az, hogy a történelem során mindig is létezett migráció és hiszem, hogy hozzájárult a globális jóléthez, fejlődéshez és virágzáshoz. Az is igaz, hogy a világon élő migránsok 80 százaléka biztonságban és rendezett módon tette ezt. Ugyanakkor nem felejthetjük el azokat a tragédiákat, amelyeknek mindennap szemtanúi vagyunk a sivatagokban, a tengeren és bárhol, ahol az emberek a jobb élet reményében az emberkereskedőkre és embercsempészekre bízzák magukat, ami emberi jogaik jelentős sérülését eredményezi, és sokszor halálhoz vezet." - António Guterres, 2018. december 10.

Syrian refugees
© Francesco Malavolta/IOM 2015

Szíriai menekültek haladnak át a szerb–horvát határon.

Kit nevezünk migránsnak?

Az IOM meghatározása szerint migránsnak minősül minden olyan személy, aki egy nemzetközi határt átlépve vagy egy államon belül a szokásos tartózkodási helyétől távolabbra költözik vagy költözött, függetlenül jogállásától vagy attól, hogy a mozgás szabad elhatározásából történik vagy kényszer hatására; függetlenül attól, hogy mi a mozgás oka vagy attól, hogy milyen hosszú a tartózkodás időtartama. 

A „migránsok” és a „menekültek” kifejezéseket gyakran felváltva használják, de a kettő különbözik egymástól. 

A migránsok és az SDG-k

A 2030-as fenntartható fejlődési keretrendszer először ismeri el a migráció hozzájárulását a fenntartható fejlődéshez. A 17 fenntartható fejlődési cél (SDG) közül 11 tartalmaz migrációval vagy mobilitással kapcsolatos célokat és mutatókat. A keretrendszer alapelve, hogy „senkit nem hagyunk hátra”a migránsokat sem. 

Az ENSZ Migrációs Ügynöksége

Az 1951-ben alapított Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) a legfőbb kormányközi szervezet a migráció területén. Az IOM a migráció rendezett és humánus kezelésének biztosításán, a migrációs kérdésekben való nemzetközi együttműködés előmozdításán, a migrációs problémák gyakorlati megoldásainak keresésében való közreműködésen, valamint a rászoruló migránsokköztük a menekültek és a belső menekültek humanitárius segélyezésén dolgozik. Az IOM 2016-ban az ENSZ egyik szakosított szervezetévé, az ENSZ Migrációs Ügynökségévé vált.

Az IOM globális migrációs adatportálja időszerű, átfogó migrációs statisztikákat és megbízható információt nyújt a migrációs adatokról világszerte. 

IOM staff speak with Syrian refugees
© IOM 2015

Kanadai áttelepítés, Jordánia: az IOM munkatársai beszélgetnek a szíriai menekültekkel miközben csoportokba rendezik őket, hogy buszokkal elvigyék őket az áttelepítési eljárás lefolytatására.

Globális fellépés

A menekültek és a migránsok nagyarányú mozgása valamennyi ENSZ-tagállamot érinti, és ennek kezelése szorosabb együttműködést és felelősségmegosztást igényel. 

2016-ban az ENSZ tagállamai elfogadták a menekültekről és a migránsokról szóló New York-i nyilatkozat néven ismert kötelezettségvállalásokat, amiben elismerték, hogy a migrációval kapcsolatban átfogó megközelítésre van szükség. A nyilatkozat elismeri a migránsok pozitív hozzájárulását a fenntartható és mindenre kiterjedő fejlődéshez, valamint kötelezettséget vállal arra, hogy migrációs helyzetüktől függetlenül minden migráns biztonságát, méltóságát, emberi jogait és alapvető szabadságaitdelem illeti. 

Ezt követően 2018-ban az ENSZ tagállamai egy marokkói kormányközi konferencián elfogadták a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról szóló globális megállapodást. A globális megállapodás olyan változatos kérdésekkel foglalkozik, mint a migráns munkavállalók jogainak megerősítése, a tényeken alapuló szakpolitikák alapjaként szolgáló migrációs adatok fejlesztése, az életmentés és az eltűnt migránsokkal kapcsolatos nemzetközi fellépés megalapozása. 

A migránsok nemzetközi napját december 18-án tartják. 

Hungary. Families from Ukraine seek safety in Hungary
© UNHCR/Zsolt Balla

Egy fiatal ukrán anya viszi három hónapos csecsemőjét és hároméves kisgyermekét a tiszabecsi határátkelőn át Magyarországra, miután férjét hátrahagyva elmenekült Ukrajnából.

Afghanistan. UNHCR distributes winter cash payments to displaced families in Kabul, 2021.
© UNHCR
Afganisztán. Az UNHCR téli készpénz-kifizetéseket oszt ki a lakóhelyüket elhagyni kényszerült családoknak Kabulban 2021-ben.
A mother holds her baby on Simon Bolivar Bridge.
© UNHCR/Vincent Tremeau

A Kolumbiába naponta átkelő, becslések szerint 45 000 venezuelai közül a legtöbben ugyan visszatérnek hazájukba, de akár 5000-en is közülük Kolumbiában maradnak vagy folytatják útjukat, hogy biztonságot és új életet keressenek az Ecuadorhoz, Peruhoz és Chiléhez hasonló más latin-amerikai országokban.

Menekültek

A nemzetközi emberi jogi szabályozás fő dokumentuma, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tartalmazza, hogy mindenkinek joga van az üldöztetés elől más országban menedéket keresni. 

A menekülteket az 1951. évi menekültügyi egyezmény védi. Az egyezmény szerint menekült az, akinek faj, vallás, nemzeti hovatartozás, politikai meggyőződés vagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozás miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme van. 

A menekültek nem küldhetők vissza olyan országba, ahol életük veszélyeztetve van. Ezt hívják a non-refoulement alapelvnek, vagyis a visszaküldés tilalmának. Nem jogosult a menekültstátuszra az, aki béke elleni vagy háborús bűncselekményt követett el.  

A menekültügyi egyezmény szerint a menekülteknek joguk van többek között a munkavállaláshoz, az oktatáshoz, a lakhatáshoz, az állami segélyhez és támogatáshoz, az igazságszolgáltatáshoz és mozgásszabadsághoz a menedéket nyújtó ország területén. A menekültek pedig kötelesek betartani a menedéket nyújtó ország törvényeit. 

A menedékkérő olyan személy, aki egy másik országban keres védelmet és szeretné, hogy menekültként ismerjék el. A menedékkérőnek be kell mutatnia, hogy megalapozottan fél a származási országában való üldöztetéstől. 

A belső menekült olyan személy, aki ugyanazon okok miatt hagyja el otthonát, mint a menekült, de származási országában marad, és emiatt nem élvezi a nemzetközi jog védelmét. 

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) 1950-ben hozták létre a második világháború miatt otthonuk elhagyására kényszerült európaiak megsegítésére. Munkájának elvégzésére hároméves mandátumot kapott. A következő évben elfogadták az Egyesült Nemzetek Szervezetének a menekültek helyzetéről szóló egyezményét, amely az UNHCR munkájának alapját képező jogi dokumentum. Az 1951-es menekültügyi egyezményt 146 részes állam írta alá, köztük Ausztria, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia. Az UNHCR azóta is a menekültek megsegítésén dolgozik. Az UNHCR elsődleges célja, hogy a menekültek védelmével és segítségével kapcsolatos nemzetközi fellépést irányítsa és koordinálja, valamint megoldja a menekültek problémáit a világon. 

Az 1960-as években Afrika dekolonizációja hozta létre a kontinens számos menekültválsága közül az elsőt, amely az UNHCR beavatkozását igényelte. A következő két évtizedben az UNHCR-nek Ázsiában és Latin-Amerikában kellett segítenie a menekültválságok kezelésében. Az évszázad végére újabb menekültproblémák merültek fel Afrikában, és teljes fordulatot véve a balkáni háborúk sorozata miatt újabb menekülthullámok érkeztek Európába. Egy olyan világban, ahol a becslések szerint 103 millió ember kényszerül konfliktusok vagy üldöztetés miatt lakóhelyének elhagyására, az UNHCR munkája fontosabb, mint valaha. 

A menekültek világnapját minden évben június 20-án tartják. 

A menekültekről szóló globális megállapodás

2018. december 17-én az ENSZ Közgyűlése jóváhagyta a menekültekről szóló globális megállapodást, a felelősség kiszámíthatóbb és igazságosabb megosztásának keretrendszerét, elismerve, hogy a menekültügyi helyzetek fenntartható megoldása nem érhető el nemzetközi együttműködés nélkül. 

Az ENSZ Segélyezési és Munkaügyi Hivatala a közel-keleti palesztin menekültek számára (UNRWA)

Az ENSZ Közgyűlése 1949-ben bízta meg az ENSZ Segélyezési és Munkaügyi Hivatalát a közel-keleti palesztin menekültek számára azzal, hogy segítséget nyújtson azoknak a nyilvántartásba vett palesztin menekülteknek, akik elvesztették otthonukat és megélhetésüket az 1948-as arab-izraeli konfliktust követően. Amikor az ügynökség 1950-ben megkezdte működését, mintegy 750 000 palesztin menekültnek nyújtott segítséget. Az UNRWA számos szolgáltatást nyújt, többek között alap- és középfokú oktatást, egészségügyi ellátást, segélyezési és szociális szolgáltatásokat, tábori infrastruktúrát és fejlesztéseket, mikrofinanszírozást és gyorssegélyt a jelenlegi 5,8 millió palesztin menekült számára a hivatal öt működési területén: a Gázai övezetben, Kelet-Jeruzsálemmel együtt Ciszjordániában, Jordániában, Libanonban és Szíriában. 

Ethiopia. Dire needs for displaced Ethiopians in the Somali region as droughts continue
© UNHCR/Eugene Sibomana

A közelmúltbeli éghajlatváltozás és aszályok miatt családok ezrei kényszerültek arra, hogy elhagyják lakóhelyüket Etiópia szomáliai régióiban. Remény nélkül maradtak. A legtöbb család elvesztette otthonát, állatállományát és mezőgazdasági területét.

Az elvándorlás egyéb okai: természeti katasztrófák és éghajlatváltozás

Az éghajlatváltozás az aszállyal, az elsivatagosodással, a talajvíz sósabbá válásával és a talaj szikesedésével, valamint a tengerszint emelkedésével hozzájárulhat a nemzetközi határokon áthaladó vándorláshoz. 

A természeti katasztrófák is arra kényszeríthetik az embereket, hogy más országokban keressenek menedéket. Az ilyen – árvizekhez, földrengésekhez, hurrikánokhoz és földcsuszamlásokhoz hasonló – katasztrófák pedig egyre gyakoribbak és intenzívebbek. Bár ezek az események többnyire belső elvándorlást okoznak, szintén előfordulhat, hogy az emberek másik országba költöznek. A meglévő nemzetközi és regionális menekültjogi eszközök közül azonban egyik sem foglalkozik kifejezetten az ilyen emberek helyzetével. 

A menekültek ugyanolyan emberek, mint mi

Solaf szereti a sportokat és arról álmodik, hogy Amerikában éljen. Solaf túlélte a szíriai háborút

A tízéves Solaf szíriai menekült, aki szüleivel és idősebb fiútestvérével él a jordániai Azraq menekülttáborban. Az eredetileg a dél-szíriai Bosra városából származó Solaf és családja 2013-ban indultak el Jordániába miután egy rakétatámadás félig megsemmisítette otthonukat. Solafnak élénk emléke van a szíriai válságról és emlékszik arra, amikor rakéta találta el házuk tetejét.

Annak ellenére, hogy miken ment keresztül, Solaf egy boldog és életkedvvel teli gyermek, aki szeret a barátaival sportolni a táborban és kirakósozni családjuk sátrában. Szeret segíteni főzni édesanyjának és gyorsan elhadarja kedvenc ételének, a shishbaraknak a receptjét, amely bárányból készített gombócok joghurtos szószban megfőzve.

alt text is missing
alt text is missing
© UNHCR/Gordon Welters

Mojtaba álma, hogy feltalálja a rák gyógymódját

Mojtaba 13 éves volt, amikor a tálib erőszak elől elmenekült Afganisztánból. Elmondása szerint nehéz volt utazása Európába, „elvesztettem a bátyámat az úton, mivel megfulladt mikor Törökország és Görögország között keltünk át.” Ezt követően mindent egyedül kellett megoldania anélkül, hogy tudta volna, kiben bízhat. Szerencsés volt, mert Ausztriába ment, ahol talált egy családot, aki támogatta. Jelenleg egy bécsi egyetemen tanul molekuláris biológiát és a rákkutatás terén dolgozik, ahol jövőbeli pályafutását képzeli el.

Mohamad a Magyarországra érkező menekülteket kártyatrükkjeivel szórakoztatta

A huszonegy éves Mohamad Szíriából érkezett családjával Budapestre 2013-ban. Azután indultak útnak, hogy egy hatalmas bomba robbant fel a házuk mellett Damaszkuszban. Mohamad édesapja orvostanhallgató volt Budapesten a kommunizmus idején és annak ellenére, hogy tapasztalt orvos lett Szíriában, újra kellett vizsgáznia, hogy megfeleljen a magyar orvosi minősítés követelményeinek. A kártyatrükköket szerető Mohamad heti hat nap, napi 10 órát dolgozik egy boltban addig, míg meg nem kezdi tanulmányait a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakán.

Mohamad arra szeretné használni az animációt, hogy történeteket mondjon el. „A menekültek nem számok, hanem mindenkinek megvan a saját története. Mindenkinek volt háza, autója és barátai. Volt életük. Az emberek Európában azt kérdezik, hogy „hogyan éltél Szíriában?” amire azt válaszolom, hogy „éppen úgy, ahogy te”.”

 

Olvasson több történetet a menekültekről itt (angolul).

alt text is missing
© UNHCR/Gordon Welters

Kapcsolódó hírek

További hírek

Emberi jogok

alt text is missing

Béke és biztonság

alt text is missing

Humanitárius ügyek

alt text is missing