Az új koronavírus járvány kezdete óta sokat hallottunk a globális szolidaritásról. Sajnos a szavak önmagukban nem képesek véget vetni a járványnak vagy mérsékelni a klímaválság hatásait. Most itt az idő, hogy megmutassuk mit is jelent a szolidaritás a gyakorlatban. A G20-országok pénzügyminiszterei Velencében találkoznak, ahol a szolidaritás három döntő fontosságú, a védőoltásokkal, a fejlődő világnak nyújtott gazdasági mentőövvel és a klímaváltozással kapcsolatos próbájával kell szembenézniük.
Elsőként a védőoltások. A globális védőoltások eloszlásának egyenlőtlensége mindannyiunkat veszélyeztet. Mivel az új koronavírus járvány a be nem oltott emberek között továbbra is terjed, ezért fertőzőbb vagy halálosabb mutációk alakulhatnak ki, esetleg egyszerre mindkettő. A védőoltások ezeknek az új variánsoknak a megjelenésével versenyeznek. Ha az új variánsok nyernek, akkor a vírus további milliók halálát okozhatja és évekkel visszavetheti a globális felépülést.
Ugyanakkor míg néhány fejlett országban a lakosság 70 százaléka megkapta a védőoltást, addig az alacsony jövedelmű országokban csak a lakosság kevesebb mint 1 százaléka. A szolidaritás azt jelenti, hogy mindenki számára elérhetővé tesszük a védőoltásokat, mégpedig gyorsan.
Szívesen vesszük az oltóanyagok felajánlását és az anyagi hozzájárulást. De lássunk tisztán. Nem csak 1, hanem legalább 11 milliárd adag védőoltásra van szükség ahhoz, hogy a világ lakosságának 70 százalékát beoltsuk és véget vessünk ennek a járványnak. Az adományok és a jó szándék nem lesz elegendő. Ehhez a történelem legnagyobb globális közegészségügyi összefogására van szükség.
A legfőbb előállító országok és a nemzetközi pénzügyi intézetek által támogatott G20-országoknak ki kell alakítaniuk egy globális tervet a védőoltásokra vonatkozóan, hogy azok mindenkihez, mindenhova és minél hamarabb eljussanak.
A szolidaritás második próbája a gazdasági mentőövek kiterjesztése azokra az országokra, amelyek a fizetésképtelenség határán billegnek.
A gazdag országok a GDP-jük 28 százalékának megfelelő összeget használták fel az új koronavírus járvány okozta válságból való kilábalásra. A közepes jövedelmű országokban ez 6,5 százalék, míg a legkevésbé fejlett országokban ez csak kevesebb mint 2 százalék volt.
Számos fejlődő országnak szembe kell néznie az adósságszolgálat bénító költségeivel is, miközben költségvetésük a kimerülés határán van és kevés lehetőségük van az adóbevételek növelésére. A járvány további 120 millió embert taszított mélyszegénységbe világszerte, akiknek háromnegyede közepes jövedelmű országokban él.
Ezeknek az országoknak segítségre van szükségük ahhoz, hogy elkerüljék a pénzügyi összeomlást és ahhoz, hogy be tudjanak fektetni a tartós felépülésükbe.
A Nemzetközi Valutaalap közbelépett és különleges lehívási jogként szétosztott 650 milliárd amerikai dollárt, amely a legjobb módja annak, hogy növeljük az elérhető anyagi segítséget a pénzhiánnyal küzdő országok számára. A gazdagabb országoknak az ilyen pénzügyi alapokban lévő kihasználatlan részesedéseit az alacsony és közepes jövedelmű országok rendelkezésére kellene bocsátania. Ez egy jelentős lépés lenne a szolidaritás felé.
Üdvözlöm a G20-országok eddigi lépéseit, beleértve az adósságszolgálat felfüggesztésének kezdeményezését és az adósságkezelési közös keretrendszert. De ez még nem elegendő. Az adósságkönnyítést ki kell terjeszteni az összes közepes jövedelmű országra, amely igényli. Figyelembe kell venni a magánhitelezőket is.
A szolidaritás harmadik próbája a klímaváltozásról szól. A jelentősebb gazdaságok legtöbbje megfogadta, hogy a Párizsi Klímamegállapodásban elfogadott 1,5 Celsius-fokos célkitűzéssel összhangban kibocsátásukat nullára csökkentik a század közepéig. Ha azt szeretnénk, hogy az ENSZ következő éghajlatváltozási konferenciája (COP26) Glasgow-ban egy fordulópont legyen, akkor ugyanezt az ígéretet kell kapnunk az összes G20-as országtól és a fejlődő világtól.
De a fejlődő országoknak biztosítékra van szükségük, hogy a célkitűzéseikhez pénzügyi és szakmai támogatást kapnak, beleértve egy évente járó 100 milliárd amerikai dolláros finanszírozást az éghajlatváltozás kezelésére, amit a fejlett országok több mint egy évtizede megígértek nekik. Ez teljesen észszerű. A Karib-tengertől a Csendes-óceánig, a fejlődő gazdaságok egy évszázadnyi üvegházhatású gáz kibocsátás hatalmas terhét kapták úgy, hogy annak kialakulásában részük nem volt.
A szolidaritás ennek a 100 milliárd amerikai dollárnak a kifizetésével kezdődhetne. Ezen felül az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló összes finanszírozás felét olyan ellenálló lakóhelyek kialakítására, áradásbiztos utakra, hatékony korai előrejelző rendszerekre kell fordítani, amelyek ellenállnak a viharoknak, a szárazságnak és egyéb szélsőséges időjárási jelenségeknek.
A járvány minden országnak szenvedést okozott. Viszont ha nacionalista módon állunk hozzá az olyan globális közjavakhoz mint a védőoltások, a fenntarthatóság vagy a klímaváltozás elleni fellépés, akkor biztosan veszítünk.
Ehelyett a G20-országok segíthetnek bennünket, hogy a felépülés útjára lépjünk. A következő hat hónap megmutatja, hogy a globális szolidaritás vajon túlmutat-e a szavakon és követik-e valós tettek. Ha a G20-országok politikai akarattal és tisztességes vezetői képességgel kiállják a három döntő próbát, akkor képesek lesznek véget vetni a járványnak, megerősíteni a világgazdaság alapjait, valamint megelőzni a klímakatasztrófát.
----------
A szerző António Guterres ENSZ-főtitkár
A cikk megjelent a Népszavában 2021. 07. 10-én.
A globális hatalom gyakorlásától a rasszizmuson és a nemek közötti megkülönböztetésen át a jövedelmi különbségekig, az egyenlőtlenség mindannyiunk jóllétét és jövőjét veszélyezteti. Sürgősen új gondolkodásmódra van szükségünk ahhoz, hogy ezt megállítsuk és visszafordítsuk.
Gyakran halljuk, hogy a gazdasági növekedés mindenkit felemel, ugyanakkor a növekvő egyenlőtlenség mindenkit hátrányosan érint. A nagyfokú egyenlőtlenség hozzájárult a globális gyengeséghez, amelyet az új koronavírus megmutatott és ki is használt.
A vírus az egyenlőtlenség minden típusára ráirányította a figyelmet. A legmagasabb kockázatot a legkiszolgáltatottabbak egészségére nézve jelenti, a társadalmi és gazdasági hatásait pedig leginkább azoknak kell elszenvednie, akik a legkevésbé képesek vele megbirkózni. Amennyiben nem cselekszünk most, akkor további 100 millió ember juthat mélyszegénységbe, valamint történelmi léptékű éhínségnek lehetünk szemtanúi.
Az emberek már az új koronavírus megjelenése előtt felemelték a hangjukat az egyenlőtlenség ellen mindenhol. 1980 és 2016 között a világ leggazdagabb embereinek egy százaléka szerezte meg a jövedelem teljes kumulatív növekedésének 27 százalékát. De nem a jövedelem az egyenlőtlenség egyetlen mérőszáma. Az emberek esélyei az életben attól függenek, hogy milyen neműek, milyen a családjuk, az etnikai hátterük, a rasszuk, attól, hogy fogyatékkal élnek vagy sem és más egyéb tényezőktől. A sokszoros egyenlőtlenségek keresztezik és felerősítik egymást nemzedékeken keresztül, meghatározva emberek millióinak életét és kilátásait még azelőtt, hogy megszülettek volna.
Csak egy példa: a nagyon magas humán fejlettségi mutatóval rendelkező országokban a 20 éves korú lakosság több mint fele a felsőoktatásban tanul, míg az alacsony humán fejlettségi mutatóval rendelkező országokban ugyanez az adat 3 százalék. Az még ennél is borzasztóbb, hogy ezekben az országokban a 20 évvel ezelőtt született gyermekek 17 százaléka már halott.
A düh, amely napjaink olyan társadalmi mozgalmait fűti, mint a George Floyd megölését követő rasszizmus elleni kampányokat világszerte vagy a bántalmazó befolyásos férfiak ellen kiálló bátor nőket, mind a jelenlegi állapotokból való teljes kiábrándulást mutatják. Ezen felül korunk kettő hatalmas változása, vagyis a digitális forradalom és a klímaválság azzal fenyegetnek, hogy még jobban bebetonozzák az egyenlőtlenséget és az igazságtalanságot.
Az új koronavírus egy humán tragédia. Ugyanakkor egy generációs lehetőség is arra, hogy egy egyenlőbb és fenntarthatóbb világot építsünk, amely két központi elképzelésen alapszik: egy új társadalmi szerződésen és egy új globális megállapodáson.
Az új társadalmi szerződés egyesíti a kormányokat, az embereket, a civil társadalmat, az üzleti világot és másokat egy közös ügy érdekében.
Az oktatás és a digitális technológia lehet a két nagy, az egyenlőséget előmozdító lehetőség azzal, hogy életen át tartó lehetőséget biztosítanak megtanulni, hogyan kell tanulni, alkalmazkodni és új készségeket megszerezni a tudásalapú gazdaság érdekében.
Igazságos jövedelem- és vagyonadóra, valamint a szociális védőrendszer új generációjára van szükség olyan biztonsági hálókkal, mint az egyetemes egészségügyi ellátás és a mindenkire kiterjedő globális alapjövedelem lehetősége.
Az új társadalmi szerződés megvalósulásához szükségünk van egy új globális megállapodásra, amely biztosítja a hatalom, a vagyon és a lehetőségek szélesebb és igazságosabb elosztását nemzetközileg.
Az új globális megállapodásnak az igazságos globalizáción, a minden embert megillető jogokon és méltóságon, a természettel való együttélésen, a jövő nemzedékek jogai iránti tiszteleten, valamint azon kell alapulnia, hogy a sikert inkább emberi, mint gazdasági szempontból mérjék.
Olyan globális kormányzásra van szükségünk, amely a globális intézményekben való teljes, befogadó és egyenlő részvételen alapszik. A fejlődő országoknak képesnek kell lenniük erősebben fellépni az ENSZ Biztonsági Tanácsától, a Nemzetközi Valutalap és a Világbank testületein keresztül mindenhol.
Szükségünk van egy mindenkire kiterjedő és kiegyensúlyozottabb multilaterális kereskedelmi rendszerre, amely lehetővé teszi a fejlődő országok számára, hogy a globális értékláncban feljebb kerüljenek.
Az adósság struktúra reformjának és az elérhető hitelekhez való hozzáférésnek olyan pénzügyi teret kell létrehozniuk, amely a zöld és méltányos gazdaságban generál befektetést.
Az új globális megállapodás és az új társadalmi szerződés segítenek a világnak visszatérni a párizsi klímaegyezményben és a fenntartható fejlődési célokban foglaltak megvalósításának útjára, amely a globálisan elfogadott elképzelésünk a békéről és a prosperitásról egy egészséges bolygón 2030-ra.
A világunk egy törésponthoz érkezett. Azonban az új társadalmi szerződésre és az új globális megállapodásra támaszkodva, valamint az egyenlőtlenség kezelésével megtalálhatjuk utunkat, amely jobb napok felé vezet.
----------
A szerző az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára António Guterres
A cikk megjelent a Népszavában 2020. 07. 23-án.
Az új koronavírustól az éghajlatváltozásig, a faji igazságtalanságtól a növekvő egyenlőtlenségekig, egy zűrzavaros világban élünk.
Ugyanakkor egy időtálló elképzeléssel rendelkező nemzetközi közösség vagyunk, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetének idén 75 éves Alapokmánya testesít meg. Ez az egyenlőségen, a kölcsönös tiszteleten és a nemzetközi együttműködésen alapuló, egy jobb jövőt kilátásba helyező elképzelés segített abban, hogy elkerüljük a harmadik világháborút, amelynek katasztrofális következményei lettek volna a bolygónkon való életre nézve.
Közös kihívásunk, hogy kollektív szellemiségünk segítségével kiálljuk a mostani megpróbáltatást és a próbatételt.
A járvány rámutatott a súlyos és rendszerszintű egyenlőtlenségekre mind az országokon és közösségeken belül, mind közöttük. Sőt megmutatta a világ gyengeségeit nemcsak egy másik egészségügyi veszélyhelyzettel, hanem a klímaváltozásra adott lassú válaszunkkal, a kibertérben való jogtalansággal és a nukleáris felfegyverkezés kockázataival szemben. Az emberek bizalma a politikai berendezkedésekben és intézményekben mindenhol folyamatosan csökken.
A veszélyhelyzetet számos mély humanitárius válság is súlyosbítja: a folyamatos vagy egyre erősödő konfliktusok, a lakhelyük elhagyására kényszerült emberek rekord nagysága, a sáskajárás Afrikában és Dél-Ázsiában, a fenyegető szárazságok Afrika déli részén és Közép-Amerikában, mindezek a növekvő geopolitikai feszültségek közepette.
A világ vezetőinek alázatosnak kell lenniük ezen gyengeségekkel szemben, valamint fel kell ismerniük az egység és a szolidaritás életbevágó fontosságát.
Senki nem tudja megmondani, hogy mi fog történni, de én kettő forgatókönyvet látok.
Az egyik az "optimista" alternatíva.
Ebben az esetben a világ valahogyan keresztüljut a jelenlegi helyzeten. A globális észak országai egy sikeres kilépési stratégiát alkotnak meg. A fejlődő országok pedig elég támogatást kapnak és a demográfiai jellegzetességeik, nevezetesen fiataljaik segítségének köszönhetően feltartóztatják a járvány hatását.
Ezt követően talán egy oltóanyag is elkészül körülbelül kilenc hónap múlva, amit globális közjóként, "az emberek oltóanyagaként" osztanának szét, valamint elérhető lenne mindenki számára.
Amennyiben ez történik és a gazdaság is fokozatosan elkezdene felépülni, akkor talán két vagy három évre lenne szükség ahhoz, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba.
De van egy másik, barátságtalanabb forgatókönyv is, amelyben az országok nem tudnak együttműködni, a vírus pedig újra és újra felbukkan. A fejlődő világban a helyzet robbanásszerűvé válik. Az oltóanyagok előállítása lassul vagy ha viszonylag gyorsan elérhetővé is válik az oltóanyag akkor, azért heves küzdelem kezdődik, és a nagyobb gazdasági hatalommal rendelkező országok jutnak hozzá először, magukra hagyva a többieket.
Ebben az esetben egyre jobban elmozdulnánk a töredezettség, a populizmus és az idegengyűlölet felé. Minden ország egyedül cselekedne vagy úgynevezett tettre kész koalíciókban, amelyek néhány konkrét feladatot akarnának megoldani. Végül a világnak nem sikerülne azt a fajta kormányzást előmozdítani, amely ahhoz szükséges, hogy megoldjuk közös kihívásainkat.
Ennek eredményeképpen a világ egy legalább öt vagy hét éven át tartó globális depresszióba süllyedne az új normális helyzet visszaállása előtt, amelynek valódi természetét lehetetlen megjósolni.
Nagyon nehéz megmondani, hogy most melyik irányba tartunk. A legjobbért kell dolgoznunk és a legrosszabbra kell felkészülnünk.
Akármilyen borzalmas is a járvány, ébresztőként annak megértésére kell ösztönöznie minden politikai vezetőt, hogy a feltételezéseinknek és a hozzáállásunknak változniuk kell, valamint hogy a megosztottság mindenki számára veszélyes.
Ez a megértés elvezetné az embereket annak felismeréséhez, hogy a globális gyengeségek megoldásának egyetlen módja van, egy erősebb globális kormányzás jobb nemzetközi együttműködéssel.
Ugyanis egész egyszerűen nem térhetünk vissza azokhoz a rendszerekhez, amelyek lehetővé tették a jelenlegi válság kialakulását. Az újjáépítésnek jobban kell sikerülnie, amelyhez fenntarthatóbb, befogadóbb és a nemek közötti egyenlőségre épülő társadalmakra és gazdaságokra van szükség.
Mindeközben képzeljük el újra a nemzetek közötti együttműködést. A mai multilateralizmusnak hiányzik a súlya, valamint hiányzik belőle az ambíció és az erő. Ugyan néhány intézménynek van ereje, de azok kevésszer vagy egyáltalán nem élnek vele, ahogy láthattuk a Biztonsági Tanács nehézségeit is.
Legyen a multilateralizmus együttműködőbb, amelyben az Egyesült Nemzetek Szervezete és szakosított intézményei még szorosabban és hatékonyabban dolgoznak együtt a Világbankkal, a Nemzetközi Valutaalappal, olyan regionális szervezetekkel, mint az Afrikai Unió és az Európai Unió, valamint kereskedelmi szervezetekkel és más érintett szervezetekkel.
Legyen a multilateralizmus befogadóbb. A kormányok ma távol állnak attól, hogy egyedüli politikai és hatalmi szereplők legyenek. A civil társadalom, az üzleti világ, a helyi hatóságok, a városok, a regionális irányítótestületek egyre nagyobb vezető szerepet töltenek be a mai világban.
Mindez elvezetne a hatékony multilateralizmushoz, amely mechanizmusai révén lehetővé tenné, hogy a globális kormányzás működőképes legyen ott, ahol szükség van rá.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányában foglalt, tartós értékeken alapuló új, együttműködőbb, befogadóbb és hatékonyabb multilateralizmus képes lenne kimozdítani bennünket az alvajárásunkból és megakadályozná, hogy még nagyobb veszély felé sodródjunk.
A világ politikai vezetőinek figyelembe kell venniük ezt az ébresztőt és közösen kell foglalkozniuk a világ gyengeségeivel, megerősítve a globális kormányzási képességünket, erősebbé téve a multilaterális intézményeket, valamint erőt merítve az egységből és a szolidaritásból ahhoz, hogy legyőzzük korunk legnagyobb próbatételét.
----------
A szerző az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára António Guterres
A cikk megjelent a Népszavában 2020. 07. 16-án.
Az eddigi megfigyelések szerint az új koronavírus (COVID-19) nagyobb közvetlen egészségügyi kockázatot jelent a férfiakra, különösen az idősebb férfiakra nézve. Ugyanakkor a járvány mindenféle egyenlőtlenséget felfed és kihasznál, például a nemek közötti egyenlőtlenséget. Hosszú távon mindannyiunk számára káros lehet a járvány kihatása a nők egészségére, jogaira és szabadságára.
A nők már most szenvednek a lezárások és a karanténok halálos következményeitől. Ugyan szükség van ezekre a korlátozásokra, viszont ezáltal nagyobb eséllyel válnak erőszak áldozataivá azok a nők, akik össze vannak zárva bántalmazó partnerükkel. Az elmúlt hetekben a családi erőszak aggasztó globális emelkedését láttuk, a legnagyobb egyesült királyságbeli segélyszervezethez beérkezett hívások 700 százalékkal emelkedtek. Mindeközben a veszélyeztetett nők számára elérhető segélyszolgáltatások csökkentésekkel és bezárásokkal néznek szembe.
Ez adta a hátterét annak a nemrég közzétett kérésemnek, hogy legyen béke minden otthonban világszerte. Azóta több mint 143 kormány kötelezte el magát amellett, hogy támogatja az erőszak által veszélyeztetett nőket és lányokat a járvány ideje alatt. Ebben minden ország segíthet azzal, hogy szolgáltatásait online is elérhetővé teszi, több nélkülözhetetlen menedékházat hoz létre a családon belüli erőszak áldozatainak, valamint növeli a segélyszervezetek támogatását. Az Egyesült Nemzetek Szervezete az Európai Unióval együttműködésben a Spotlight Initiative kezdeményezéssel ezeken és hasonló ügyeken dolgozik több mint 25 ország kormányával közösen, és készen áll a támogatásának kiterjesztésére.
Viszont a COVID-19 által a nők jogaira és szabadságára jelentett veszély messze túlmutat a fizikai erőszakon. A járványt kísérő súlyos gazdasági visszaesésnek valószínűleg lesz egy külön, a nőket érintő oldala.
A dolgozó nőkkel szembeni igazságtalan és egyenlőtlen bánásmód volt az egyik oka annak, hogy politikus lettem. Az 1960-as évek végén diákönkéntesként Lisszabon szegény negyedeiben végeztem szociális munkát, ahol láttam a nagyon nehéz helyzetben lévő nőket alantas munkát végezni és eltartani a kiterjedt családjukat. Tudtam, hogy ennek meg kell változnia és ebben már láttam is jelentős változást életem során.
Ugyanakkor évtizedekkel később a COVID-19 azzal fenyeget, hogy visszahozza ezeket a körülményeket vagy még rosszabbakat számos nő számára világszerte.
A nők aránytalanul nagy számban végeznek alulfizetett munkát juttatások nélkül, háztartásbeliként, alkalmi munkásként, utcai árusként vagy olyan kisipari szolgáltatásokban, mint a fodrászat. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése szerint közel 200 millió munkát veszítenek el az emberek csak a következő három hónapban, amelyeknek nagy része ezeket a szektorokat érinti majd.
És pont amikor elvesztik a fizetett munkájukat, akkor szembesülnek a nők a gondozói munkák egyre nagyobb terhével az iskolák bezárása, a túlterhelt egészségügyi rendszerek és az idős emberek megnövekedett igényei miatt.
Ne felejtsük el azokat a lányokat se, akik alig részesültek oktatásban. Sierra Leone néhány falvában az Ebola-járványt követően a lányok beiskolázottsága 50 százalékról 34 százalékra csökkent, amely egész életük során kihatással lesz saját, valamint közösségeik és társadalmaik jóllétére.
Számos férfinek is szembe kell néznie munkája elvesztésével és ellentmondó elvárásokkal. De még a legjobb időkben is a nők háromszor annyi házimunkát végeznek, mint a férfiak. Ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a nőknek kell vigyázniuk a gyerekekre, amikor az üzletek kinyitnak, de az iskolák még zárva tartanak, amelynek köszönhetően még később tudnak visszakerülni a fizetett munkaerőpiacra.
A beágyazott egyenlőtlenség azt is jelenti, hogy míg az egészségügyi dolgozók 70 százalékát teszik ki a nők, addig az egészségügyi irányításban a számukat messze felülmúlja a férfiak száma, a politikában pedig csak minden tizedik vezető nő világszerte, amely mindannyiunkra negatív hatással van. Szükségünk van a nőkre, amikor döntéseket hozunk a járvánnyal kapcsolatban, hogy megakadályozzuk az olyan legrosszabb forgatókönyvek bekövetkeztét, mint a fertőzések második hulláma, a munkaerőhiány és akár a társadalmi feszültség.
A bizonytalan munkahelyeken foglalkoztatott nőknek sürgősen szükségük van alapvető szociális védelemre az egészségügyi biztosítástól a fizetett betegszabadságig, a gyermekgondozásig, a bevétel védelméig és az álláskeresési járadékig. A jövőben a gazdaságot ösztönző intézkedéseket a nőkre kell fókuszálni, ideértve a készpénz átutalásokat, a hiteleket, a kölcsönöket és a pénzügyi segítséget függetlenül attól, hogy egy nő teljes munkaidőben bejelentve, részmunkaidőben vagy szezonális munkásként a szürkegazdaságban, vagy vállalkozóként, esetleg üzlettulajdonosként dolgozik.
A COVID-19 járvány világosabbá tette mint eddig valaha, hogy a nők által végzett fizetetlen házimunka támogatja mind a közszolgáltatásokat, mind a magánprofitot. Az ilyen munkát figyelembe kell venni a gazdasági mérőszámokban és a döntéshozatalban. Mindannyian előnyre teszünk szert az olyan munkaszervezéssel, amely elismeri az emberek gondozói felelősségét, valamint az olyan átfogó gazdasági modellekkel, amelyek értékelik az otthon végzett munkát.
A jelenlegi járvány nemcsak a globális egészségügyi rendszereink számára jelent kihívást, hanem elkötelezettségünk számára is az egyenlőség és az emberi méltóság iránt.
A nők érdekeinek és jogainak előtérbe, valamint középpontba helyezésével gyorsabban túljuthatunk ezen a járványon, valamint egyenlőbb és alkalmazkodóbb közösségeket és társadalmakat alakíthatunk ki mindenki előnyére.
----------
A szerző António Guterres az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára
2020 május
A világ csak akkor lesz képes szembeszállni az új koronavírussal és annak pusztító következményeivel, ha közösen lépünk fel ellene. Március 26-án egy rendkívüli virtuális találkozón a G20 vezetői efelé tettek előrelépést. Még mindig messze vagyunk azonban egy koordinált és egyértelmű globális választól, amely megfelelne annak a példátlan nagyságú nehézségnek, amellyel szemben állunk.
Nagyon messze vagyunk még a fertőzés görbéjének ellapításától. A járványnak először 67 napra volt szüksége ahhoz, hogy 100 000 embert megfertőzzön, hamarosan viszont 100 000 embernél is több fertőződik meg naponta. Szinte bizonyos, hogy közös és bátor fellépés nélkül az új esetek száma a több milliót is eléri majd, amelynek következtében összeomlanak az egészségügyi rendszerek, a gazdaságok zuhanórepülésbe mennek át, az emberek pedig reményvesztettek lesznek, akik közül a legszegényebbeket érinti legkomolyabban a helyzet.
Fel kell készülnünk a legrosszabbra és mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük azt. A tudományra, a szolidaritásra és az okos politikákra építő alábbi hárompontos cselekvési terv ezt tűzi ki célul.
Elsőként meg kell állítanunk a koronavírus terjedését.
Ehhez agresszív és korai tesztelésre, valamint kontaktkutatásra van szükség karanténokkal, kezeléssel és az első beavatkozók védelmét biztosító intézkedésekkel együtt, kiegészítve az emberek mozgását és egymás közötti kapcsolatát korlátozó rendelkezésekkel. Ezeket a lépéseket az általuk okozott fennakadások ellenére is fenn kell tartani a gyógymódok és a védőoltások megjelenéséig.
Egy ilyen komoly együttműködést szükségszerűen az ENSZ-család tagjának, az Egészségügyi Világszervezetnek kell irányítania, mivel az értelemszerűen a saját lakosságukért cselekvő országok nem végzik el a munkát mindenki helyett.
Másodsorban a válság pusztító társadalmi és gazdasági dimenzióival kell foglalkoznunk.
A vírus futótűzként terjed és valószínűleg könnyen eljut a globális dél országaiba is, ahol az egészségügyi rendszerek megszorításokkal működnek, az emberek sérülékenyebbek és milliók élnek sűrűn lakott nyomornegyedekben, vagy menekülteknek és belső menekülteknek fenntartott túlzsúfolt településeken. Ilyen körülmények között a vírus letarolhatja a fejlődő világot, majd újra megjelenhet ott, ahol már leküzdötték. Összekapcsolt világunkban csak annyira vagyunk erősek, mint amennyire gyenge a leggyengébb egészségügyi rendszer.
Természetesen az egész emberiségért kell harcolnunk a vírus elleni küzdelem során az emberekre összpontosítva, különösen azokra akik a leginkább érintettek: a nők, az idősebbek, a fiatalok, az alacsony munkabérből élők, a kis- és középvállalkozások, az informális szektor és a sérülékeny csoportok.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete épp most tett közzé egy jelentést arról, hogy a járvány miként válik gazdasági járvánnyá, valamint megjelöli, hogy milyen mértékű finanszírozásra van szükség a sokkok kezeléséhez. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette, hogy legalább akkora vagy még nagyobb recesszióba kerültünk, mint amilyenben 2009-ben voltunk.
Szükségünk van egy átfogó multilaterális fellépésre, amelynek el kell érnie a globális GDP kétszámjegyű százalékát.
A fejlett országok ezt meg tudják csinálni önállóan és néhányan már így is tesznek. Ugyanakkor komolyan meg kell növelnünk a fejlődő országok számára elérhető forrásokat az IMF kapacitásának kiterjesztésével, nevezetesen különleges lehívási jogok és egyéb nemzetközi pénzügyi intézmények bevezetésével, amelyek lehetővé teszik az erőforrások gyors biztosítását olyan országoknak, amelyeknek azokra szüksége van. Tudom, hogy ez nehéz, mivel a nemzetek hazai költekezése már most rekord méreteket ölt. De az a költekezés hiábavaló lesz, ha nem állítjuk meg a vírust.
A központi bankok közötti kontrollált devizacsere-ügyletek fizetőképességet hozhatnak a felemelkedő gazdaságok számára. Az adósságkönnyítésnek is prioritásnak kell lennie, beleértve a 2020-as kamatok azonnali felfüggesztését.
Végül törekednünk kell arra, hogy a felépülés során jobbá váljunk.
Nem engedhetjük meg, hogy ugyanoda térjünk vissza mint, ahol az új koronavírus lecsapott ránk, olyan társadalmakkal, amelyek szükségtelenül kiszolgáltatottak a válságnak. A járvány a leghatározottabb módon emlékeztetett bennünket az árra, amit az egészségügyi rendszereink, a társadalmi védelmi mechanizmusok és a közszolgálat gyengesége miatt fizetünk. Kiemelte és felerősítette az egyenlőtlenségeket, különösen a nemek közötti egyenlőtlenséget, megmutatva azt, hogy korábbi gazdaságunk miként tartotta fenn magát a láthatatlan és fizetetlen ápolási munkára támaszkodva. Megmutatta a meglévő emberi jogi kihívásokat is, beleértve a megbélyegzést és a nők elleni erőszakot.
Itt az idő arra, hogy megkétszerezzük erőfeszítéseinket, hogy olyan befogadóbb és fenntarthatóbb gazdaságokat és társadalmakat építsünk, amelyek jobban ellenállnak a járványoknak, a klímaváltozásnak és a globális kihívásoknak. A helyreállításnak egy másmilyen gazdasághoz kell vezetnie. Utunkon továbbra is a 2030-as fenntartható keretrendszer és a fenntartható fejlődési célok vezetnek bennünket.
Az ENSZ egésze teljesen készen áll és támogatja az országok fellépését, ezen felül a világ rendelkezésére bocsátjuk ellátó rendszereinket és globális tűzszünetre törekszünk.
Mind morális kötelességünk, mind saját felvilágosult érdekünk, hogy a járvány mindenhol véget érjen. Ebben a szokatlan pillanatban nem használhatjuk a szokásos eszközöket. Rendkívüli időkben, rendkívüli intézkedésekre van szükség. Egy hatalmas próbával állunk szemben, amely határozott, koordinált és innovatív fellépést követel meg mindannyiunktól mindannyiunk érdekében.
----------
A szerző António Guterres az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára
A cikk megjelent a Népszavában 2020. 04. 8-án.
UNIS/SGSM/1007
2020. április 15.
Ahogyan április 8-án mondtam: "Az új koronavírus járvány (Covid-19) az egyik legveszélyesebb kihívás, amellyel életünkben a világ szembenézett. A Covid-19 mindenekfelett az emberiség válsága, amely súlyos egészségügyi, társadalmi és gazdasági következményekkel jár.
Az Egészségügyi Világszervezet több mint ezer alkalmazottjával iránymutatással, továbbképzéssel, felszerelésekkel és konkrét életmentő szolgáltatásokkal az első sorokban küzd a tagállamok és társadalmaik, közöttük a legsérülékenyebbek vírus elleni harcában.
Hiszem, hogy támogatnunk kell az Egészségügyi Világszervezetet, amely feltétlenül szükséges a világ azon erőfeszítéseihez, hogy legyőzzük az új koronavírust.
Az életünkben ez egy példa nélküli vírus, amely példa nélküli válaszokat kíván. Természetesen ilyen körülmények között előfordulhat, hogy ugyanazokat a tényeket másként értelmezik különböző entitások. Egyszer, amikor majd legyőztük ezt a járványt, akkor lehetőségünk lesz arra, hogy visszanézzünk és teljesen megértsük azt, hogy miként indult el, pusztított oly gyorsan világszerte, és hogyan reagáltak az érintettek a válságra. A tanulságok nélkülözhetetlenek lesznek ahhoz, hogy a jövőben esetleg megjelenő hasonló kihívásokra hatékony választ tudjunk adni.
De ennek még nincs itt az ideje."
Mivel még nincs itt a visszatekintés ideje, nincs annak sem itt az ideje, hogy csökkentsük az Egészségügyi Világszervezet vagy bármely másik a vírus elleni harcban részt vevő humanitárius szervezet működéséhez szükséges erőforrásokat.
Ahogyan korábban mondtam, most az egységnek és a nemzetközi közösség szolidárisan végzett közös munkájának van itt az ideje, hogy megállítsuk a vírust és annak pusztító következményeit.
UNIS/SGSM/1005
2020. április 9.
Az új koronavírus járvány (Covid-19) az egyik legveszélyesebb kihívás, amellyel életünkben a világ szembenézett. A Covid-19 mindenekfelett az emberiség válsága, súlyos egészségügyi, társadalmi és gazdasági következményekkel.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több mint ezer alkalmazottjával iránymutatással, továbbképzéssel, felszerelésekkel és konkrét életmentő szolgáltatásokkal az első sorokban küzd a tagállamok és társadalmaik, közöttük a legsérülékenyebbek vírus elleni harcában.
Első kézből láttam a WHO munkatársainak bátorságát és elszántságát, amikor tavaly ellátogattam a Kongói Demokratikus Köztársaságba, ahol a WHO munkatársai bizonytalan körülmények között és nagyon veszélyes távoli helyeken harcoltak a halálos ebolavírus ellen. A WHO jelentős sikerének tulajdoníthatjuk, hogy hónapok óta nem regisztráltak új ebolás esetet. Hiszem, hogy támogatnunk kell az Egészségügyi Világszervezetet, amely feltétlenül szükséges a világ azon erőfeszítéseihez, hogy legyőzzük az új koronavírust.
Az életünkben ez egy példa nélküli vírus, amely példa nélküli válaszokat kíván. Természetesen ilyen körülmények között előfordulhat, hogy ugyanazokat a tényeket másként értelmezik különböző entitások. Egyszer, amikor majd legyőztük ezt a járványt, akkor lehetőségünk lesz arra, hogy visszanézzünk és teljesen megértsük azt, hogy miként indult el, pusztított oly gyorsan világszerte, és hogyan reagáltak az érintettek a válságra. A tanulságok nélkülözhetetlenek lesznek ahhoz, hogy a jövőben esetleg megjelenő hasonló kihívásokra hatékony választ tudjunk adni.
De ennek még nincs itt az ideje. Most az egységnek és a nemzetközi közösség szolidárisan végzett közös munkájának van itt az ideje, hogy megállítsuk a vírust és annak pusztító következményeit.
UNIS/SMSM/1000
2020. március 23.
Világunk egy közös ellenséggel, az új koronavírussal (COVID-19) néz szembe.
A vírust nem érdekli, hogy ki milyen nemzetiségű, etnikumú, melyik párthoz tartozik vagy miben hisz. A vírus mindenkit könyörtelenül célba vesz.
Mindeközben fegyveres konfliktusok dúlnak világszerte.
Ettől azok szenvednek leginkább, akik a legsebezhetőbbek, vagyis a nők, a gyermekek, a fogyatékkal élők, a társadalom peremén élők és azok, akik a lakóhelyük elhagyására kényszerültek.
Sőt, ők azok, akik az új koronavírus általi pusztító veszteség legmagasabb kockázatát viselik.
Ne felejtsük el, hogy a háború sújtotta országokban, az egészségügyi rendszerek összeomlottak.
Az egészségügyi személyzet, még létszámában megfogyatkozva is, gyakorta a támadások célpontja.
A menekültek és az erőszakos konfliktusok miatt a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek kétszeresen veszélyeztetettek.
A vírus tombolása rámutat a háború értelmetlenségére is.
Ezért a mai napon egy azonnali és globális fegyverszünetre szólítok fel a világ minden szegletében.
Itt az ideje annak, hogy lezárjuk a fegyveres konfliktusokat és életünk igazi harcára összpontosítsunk közösen.
A háborúzó feleknek üzenem:
Hagyják abba a háborús cselekményeket!
Tegyék félre a bizalmatlanságot és az ellenségeskedést!
Csendesítsék el fegyvereiket, vessenek véget a lövöldözéseknek és a légi csapásoknak!
Ugyanis erre van szükség ahhoz, hogy
folyosókat hozzunk létre, amelyeken keresztül életmentő segítség érkezhet;
értékes kapukat nyissunk a diplomáciának; és
reményt adjunk azokon a helyeken is, amelyeket az új koronavírus a leginkább veszélyeztet.
Vegyünk példát a rivális felek között lassan körvonalazódó koalíciókról és párbeszédekről, amelyek során egységes megközelítésre törekszenek az új koronavírussal kapcsolatban. De még ennél is többre van szükség.
Vessünk véget a háború kórjának és küzdjünk meg a világunkat sújtó járvánnyal.
Ezt kezdjük azzal, hogy mindenhol beszüntetjük a harcokat. Most.
Ez az, amire az emberiség családjának szüksége van, most még inkább, mint eddig valaha.
