Tájékoztatásul - nem hivatalos dokumentum

UNIS/SGSM/815
2016. december 9.

Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár:

Üzenete az emberi jogok napján

2016. december 10.

BÉCS, december 9. (ENSZ Információs Szolgálat) - Az Egyesült Nemzetek főtitkáraként az elmúlt évtizedben számos alkalommal hangsúlyoztam, hogy az Egyesült Nemzetek három pillére - a béke, a fenntartható fejlődés és az emberi jogok - összefügg. E három együtt hozza létre azokat az ellenálló és összetartó társadalmakat, melyek alapja a befogadás, az igazság és a jogállamiság.

Azt is hangsúlyoztam, hogy az emberi jogok jelentik az Egyesült Nemzetek munkájának és szellemiségének központi elemét. Ezt emeli ki az emberi jogok előre című kampányunk is.

Az egymást erősítő konfliktusok, a fokozódó humanitárius szükségletek és az erősödő gyűlöletbeszéd idején az emberi jogok egyetemes nyilatkozata emlékeztet bennünket arra, hogy "az emberiség minden tagjának egyenlő és elidegeníthetetlen jogai vannak, amelyek elismerése jelenti a szabadság, az igazság és a béke alapjait a világon". Lépésről lépésre építhetünk egy olyan jövőt, ami az egyenlőség és az emberi méltóság közös értékein alapszik.

Ez a szellemiség szolgál a nemrég elindított "Közösen" című kampányunk alapjául is, hogy fellépjünk az idegengyűlölet ellen, amellyel oly sok menekült és migráns szembesül. Továbbá erre a szellemiségre van szükségünk ahhoz, hogy megküzdjünk a szélsőségességgel, lassítsuk a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának csökkenését, valamint megvédjük az egyre szigorúbb szabályokkal szembenéző civil társadalmi csoportokat attól, hogy akadályoztatva legyenek alapvető szerepük betöltésében.

Az emberi jogok fenntartása mindenki érdeke. Az emberi jogok tiszteletben tartása hozzájárul minden egyén jóllétéhez, a társadalom stabilitásához és összekapcsolt világunk harmóniájához.

Az állam elsődleges felelőssége az emberi jogok fenntartása, ugyanakkor azok megvalósításában bárki segíthet a társadalom bármelyik szintjén. Az Egyesült Nemzeteknek és partnereinek a világon továbbra is válaszokat kell adniuk az emberi jogok megsértésére és keményebben kell dolgozniuk az emberi jogi válságok megelőzése érdekében.

Mindannyian képesek vagyunk arra és mindannyiunknak segítenünk kell abban, hogy a mindennapi életünk során előmozdítsuk a körülöttünk lévő emberek emberi jogait. Ez a mozgatórugója az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Hivatala által elindított új kampánynak: "Állj ki valaki jogaiért ma".

Mindannyian tehetünk az emberi jogokért, akárhol is legyünk a világon: a szomszédságban, az iskolában, a munkahelyen, otthon, a sportarénákban vagy amikor a közösségi médiát használjuk.

Álljunk ki közösen mások jogaiért. Ma, holnap és minden nap.

* *** *