Tájékoztatásul – nem hivatalos dokumentum

UNIS/SGSM/1197
2021. december 23.

Az ENSZ-főtitkár

üzenete a járványokra való felkészülés nemzetközi napján

2021. december 27.

A COVID-19 járvány megmutatta, hogy egy fertőző betegség mennyire gyorsan képes keresztülsöpörni a világon, az összeomlás szélére sodorni az egészségügyi rendszereket, valamint felborítani az emberiség egészének mindennapjait.

Megmutatta azt is, hogy nem tanultunk semmit az elmúlt évek olyan egészségügyi vészhelyzeteiből, amelyeket a SARS, a madárinfluenza, a Zika-vírus, az Ebola-vírus és más betegségek okoztak.

Emlékeztetett bennünket arra is, hogy a világ továbbra is elkeserítően felkészületlen és nem tudja megakadályozni, hogy egy vírus földrajzilag jól behatárolható kitörése esetén az átlépje a határokat és világjárvánnyá alakuljon.

A COVID-19 járvány nem az utolsó, amellyel az emberiségnek szembe kell néznie.

A fertőző betegségek továbbra is valós és meglévő veszélyt jelentenek minden ország számára.

Miközben a mostani egészségügyi válságra reagálunk, már készülnünk kell a következőre.

Több befektetésre van szükség a hatékonyabb nyomon követés, a korai észlelés és a gyors reagálási tervek érdekében minden egyes országban, különösen a legsérülékenyebbekben.

Ehhez erősíteni kell a helyi egészségügyi alapellátást, hogy elkerülhetővé váljon annak összeomlása.

Mindenki számára biztosítani kell az oltóanyagokhoz hasonló életmentő beavatkozásokhoz való méltányos hozzáférést.

Meg kell valósítani az egyetemes egészségügyi ellátást.

Legfőképpen pedig globális szolidaritásra van szükség azért, hogy minden esélyt megadjunk az országoknak arra, hogy azonnal megállítsák a fertőző betegségeket.

Egy vírus megjelenése bárhol a világon, világjárványt okozhat mindenhol.

A járványokra való felkészülés idei nemzetközi napján foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, szenteljünk neki elegendő figyelmet és fordítsunk rá annyit, amennyit szükséges.

* *** *