Tájékoztatásul – nem hivatalos dokumentum

UNIS/SGSM/1237
2022. május 27.

Az ENSZ-főtitkár

Videóüzenete az ENSZ-Békefenntartók Nemzetközi Napján

2022. május 29.

A mai napon tisztelettel adózunk annak a több mint egy millió nőnek és férfinek, akik valaha az Egyesült Nemzetek Szervezetének békefenntartójaként szolgáltak 1948 óta.

Tisztelgünk a közel 4200 hős előtt, akik életüket áldozták a békéért.

Emlékezünk továbbá arra az ősrégi igazságra, amely szerint a békét soha nem lehet eleve adottnak tekinteni.

A béke a jutalom.

Legmélyebb hálánkat fejezzük ki annak a 87 000 polgári, rendőri és katonai békefenntartónak, akik jelenleg az ENSZ-zászló szolgálatában dolgoznak azért, hogy elérjék a békét világszerte.

Hatalmas kihívásokkal néznek szembe. A békefenntartók elleni növekvő erőszak csak még veszélyesebbé tette a munkájukat. A vírus miatt bevezetett korlátozások pedig még nehezebbé tették azt. Az ENSZ békefenntartói azonban a béke partnereiként továbbra is kiemelkedő szolgálatot teljesítenek.

Idén a partnerségek erejét helyezzük előtérbe.

Tisztában vagyunk azzal, hogy akkor lehet elérni a békét, ha a kormányok és a társadalmak összefognak azért, hogy a nézeteltéréseiket párbeszéd útján oldják meg, az erőszakmentesség kultúráját építsék, valamint megvédjék a legvédtelenebbeket.

Az ENSZ-békefenntartók világszerte együtt dolgoznak a tagállamokkal, a civil társadalommal, a humanitárius munkásokkal, a médiával, az általuk szolgált közösségekkel és még sok más partnerrel azért, hogy elősegítsék a békét, megvédjék a civileket, előmozdítsák az emberi jogokat és a jogállamiságot, valamint jobbá tegyék emberek millióinak életét.

Ma és mindennap tisztelgünk a békefenntartók elkötelezettsége előtt, amellyel segítik a társadalmakat abban, hogy a háborúból egy mindenki számára békésebb és virágzóbb jövő felé tartsanak.

Örökre adósaik maradunk.

* *** *