Tájékoztatásul – nem hivatalos dokumentum

UNIS/SGSM/1470
2025. január 27.

Az ENSZ-főtitkár

üzenete a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján

2025. január 27.

 

Idén van nyolcvan éve annak, hogy véget ért a holokauszt.

Gyászoljuk azt a hatmillió zsidót, akiket a nácik és kollaboránsaik gyilkoltak meg, miközben egy egész népet akartak elpusztítani.

Gyászoljuk a romákat és a szintiket, a fogyatékkal élőket és mindenkit, akiket rabszolgasorba taszítottak, üldöztek, megkínoztak vagy megöltek.

Az áldozatok, a túlélők és a családjaik mellett állunk.

Továbbá újból elhatározzuk, hogy soha nem felejtünk.

Ha hagynánk, hogy a holokauszt elhalványuljon az emlékezetünkben, az meggyalázná a múltat és elárulná a jövőt.

Az emlékezés egy erkölcsi cselekedet. És felhívás a cselekvésre.

A holokauszt történetének ismerete azt jelenti, hogy ismerjük, milyen mélyre süllyedhet az emberiség...

Továbbá annak megismerését, hogy miként voltak képesek a nácik elkövetni szörnyű bűneiket, ráadásul mások bűnrészességével... 

Ezenkívül annak megértését, hogy mindannyian kötelesek vagyunk felszólalni a gyűlölet ellen és kiállni az emberi jogok mellett.

A holokauszt pokla után az országok összefogtak és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rögzítették minden ember méltósághoz való jogát. 

Sötét időkben ez a nyilatkozat mutatja számunkra az utat. 

Nyolcvan évvel a holokauszt vége után azonban az antiszemitizmus még mindig velünk van, és ugyanazok a hazugságok és gyűlölet táplálják, amelyek elvezettek a nácik által elkövetett népirtáshoz.

Ez a jelenség pedig egyre jobban erősödik.

A diszkrimináció mindenhol jelen van...

A gyűlöletet világszerte szítják...

A vitathatatlan történelmi tényeket elferdítik, lekicsinylik és tagadják...

Ráadásul erőfeszítéseket tesznek a nácik és kollaboránsaik átminősítésére és rehabilitálására. 

Szembe kell szállnunk ezekkel a felháborító jelenségekkel.

A megosztottság napjaiban – és több mint egy évvel a Hamász által elkövetett október 7-i szörnyű terrortámadások óta – ki kell tartanunk közös emberségünk mellett. 

El kell ítélnünk az antiszemitizmust, ahogyan el kell ítélnünk a rasszizmus, az előítéletesség és a vallási fanatizmus minden formáját.

Meg kell újítanunk továbbá elhatározásunkat amellett, hogy megvédjük mindenki méltóságát és emberi jogait.

Ezek ugyanis az Egyesült Nemzetek Szervezetének lényegi elemei.

Soha nem felejtünk, és soha nem fogunk meginogni ebben a küzdelemben.

* *** *

TOVÁBBI SAJTÓKÖZLEMÉNYEK