Tájékoztatásul – nem hivatalos dokumentum
UNIS/SGSM/1407
2024. június 3.
Az idei környezetvédelmi világnap témája a „földek helyreállítása, az elsivatagosodás és az aszályokkal szembeni ellenálló képesség”.
Az emberiség a földtől függ. A szennyezés, az éghajlati káosz és a biológiai sokféleség megtizedelésének mérgező egyvelege miatt azonban az egészséges földek sivataggá válnak, a virágzó ökoszisztémák pedig kipusztulnak. Eltűnnek az erdők és a legelők, valamint kimerül a föld és egyre kevésbé képes támogatni az ökoszisztémákat, a mezőgazdaságot és a közösségeket.
Ennek következtében egyre kevesebb lesz a termés, eltűnnek a vízforrások, meggyengülnek a gazdaságok és veszélybe kerülnek a közösségek, amelyek közül a legszegényebbeket érintik legsúlyosabban ezek a folyamatok. A fenntartható fejlődés nehézkesen halad. Egy halálos körforgás csapdájába estünk, mivel a földhasználat felelős a bolygónkat felmelegítő szén-dioxid-kibocsátás tizenegy százalékáért. Itt az ideje annak, hogy kitörjünk ebből a körforgásból.
Az országoknak teljesíteniük kell a meggyengült ökoszisztémák és földterületek helyreállítására vonatkozó valamennyi kötelezettségvállalásukat, valamint a Kunming-Montreal globális biodiverzitási keretrendszer egészét. Meg kell határozniuk az új nemzeti éghajlatváltozási cselekvési terveikben, hogy miként fogják megállítani és visszafordítani az erdőirtást 2030-ig. Ezenkívül jelentősen meg kell növelnünk a finanszírozást annak érdekében, hogy támogassuk a fejlődő országok alkalmazkodását a heves időjáráshoz, valamint annak érdekében, hogy meg tudják védeni a természetet és elősegítsék a fenntartható fejlődést.
Túl sokba kerül a tétlenség. A gyors és hatékony cselekvés azonban gazdaságilag is észszerű. Az ökoszisztémák helyreállításába fektetett minden egyes dollár akár harminc dollár gazdasági hasznot is hozhat.
Mi vagyunk a helyreállítás generációja. Tegyük közösen fenntarthatóvá a jövőt a földjeink és az emberiség számára.
* *** *
"Ma és minden nap álljunk ki minden migráns jogaiért, és dolgozzunk azon, hogy biztonságos, humánus és befogadó migrációs rendszereket hozzunk létre." — António Guterres
"Ezen a fontos napon pedig mi tegyünk azért, hogy megvédjük, megóvjuk és fenntartsuk az emberi jogokat minden ember számára." — António Guterres
"A nők és a lányok elleni erőszak egyre gyorsabb terjedése szégyent hoz az emberiségre." — António Guterres
"Az Egyesült Nemzetek Szervezetét a világ országai hozták létre azért, hogy jobb hellyé tegye a világot." — António Guterres